Változékony lesz az időjárás a jövő héten

Változékony lesz az időjárás a jövő héten, többfelé és többször kell esőre, ónos esőre, havas esőre számítani, a szél pedig gyakran lesz erős, néhol akár viharossá is fokozódhat. A hét első felében ismét előfordulhatnak 10 Celsius-fok feletti maximumok, majd péntektől ismét csökken a nappali felmelegedés mértéke – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hírdetés

Hétfőn a köd, rétegfelhőzet kiterjedése északkeleten lassan csökken, másutt fátyolfelhők zavarják, majd egyre inkább szűrik is a napsütést. Az északnyugati, északi részeken késő délutánra be is borulhat az ég. Csapadék késő estig még nem várható, de ekkor ónos eső, eső már előfordulhat északnyugaton. A délies szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a felhősebb, párásabb északkeleti területeken ennél hűvösebb is lehet.
   
Keddre virradóra erősen felhős vagy borult lesz az ég. A frontfelhőzet napközben kelet felé halad, a délutáni órákban elhagyja az országot és mögötte általában derült vagy kissé felhős, napos időre lehet számítani. Éjszaka, reggel többfelé várható eső, ónos eső, havas eső, főleg északkeleten, keleten havazás is előfordul, majd a csapadékzóna délután elhagyja a Tiszántúlt is és mögötte már csak egy-egy futó zápor, hózápor lehet. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1 fok között várható, fagyzugokban lehet ennél hidegebb. A maximum többnyire 6 és 11, északkeleten 0 és plusz 5 fok között valószínű.
   
Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult időre kell számítani, csak délnyugaton lehetnek hosszabb napos időszakok. Késő délutántól csökkenhet határozottabban a felhőzet észak felől, de összességében több helyen várható eső, északkeleten, keleten havas eső, havazás, néhol ónos eső is előfordulhat. Helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél. Hajnalra mínusz 8 és plusz 1 fok közé süllyed, kora délutánra 5 és 12, keleten, északkeleten 0 és plusz 4 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
   
Csütörtökön nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég és helyenként előfordulhat eső, zápor, főként az északkeleti országrészben vegyes is lehet a halmazállapot. Megerősödik, sokfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. Hajnalban általában 1-6 fok várható, a szélvédett tájakon azonban hidegebb lehet. Kora délután 4-12 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.
   
Pénteken nyugat felől egyre több felhő érkezhet az ország fölé. A nap nagy részében számottevő csapadék nem valószínű, este, éjjel azonban több helyen előfordulhat eső, havas eső, havazás. Élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati, nyugati szelet. Hajnalban többnyire mínusz 4 és plusz 2 fok közötti hőmérséklet várható, a szélvédett tájakon azonban hidegebb lehet. Kora délután 1-9 fok várható, északkeleten lesz a hidegebb idő.
   
Szombaton a frontfelhőzet elhagyja az országot, mögötte általában gyengén felhős idő valószínű. Eleinte még szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, majd mindenütt megszűnik. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hajnali mínusz 7-plusz 2 fokról 3-9 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.
   
Vasárnap jobbára gyengén felhős időre van kilátás, majd ismét erősen megnövekedhet a felhőzet, de számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a déli, délkeleti szél. Hajnalban mínusz 9 és 0, kora délután 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »