2025-re a MÁV-csoport integrációja keretében a korábbi leánycégek egyesülésével egy 3+1 cégből álló vállalat jön létre – közölte a MÁV.
A Portfolio beszámolja szerint a 3+1 cég az alábbi:
a kötöttpályás infrastruktúráért felelős MÁV Pályavasúti Zrt.-ből,
a vasúti és autóbuszos személyszállításért egyaránt felelős MÁV Személyszállítási Zrt.-ből,
a vállalatcsoport informatikai és működéstámogatási hátországát adó MÁV Szolgáltatóközpont Zrt.-ből,
valamint a három cég munkáját összehangoló, a teljes cégcsoport tevékenységét irányító MÁV Zrt.-ből.
A januártól érvényes új működés mellett a vállalatcsoport vezetése is megújul. A MÁV-csoport vezérigazgatójának előterjesztésére az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium nevében Lázár János miniszter az alábbi kinevezéseket támogatta.
A MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója a jövőben Dr. Kormányos László lesz, akit a munkájában vezérigazgató-helyettesként segíti Kazai Katalin, Laskay Lóránt, Szarka Zsolt és Fajcsák Lajos.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója továbbra is Németh Réka, akinek munkáját a jövőben vezérigazgató-helyettesként segíti Széles Marianna és Pósalaki László.
A MÁV-csoportot irányító, a leányvállalatok működését összehangoló MÁV Zrt. vezérigazgatója továbbra is Hegyi Zsolt, akinek munkáját vezérigazgató-helyettesként Dányi Gábor, illetve új kinevezettként, Reich László segítik majd.
Az új megbízások 2025. január 1-jétől érvényesek és határozatlan időre szólnak.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »