Az Országgyűlés 140 igen, 4 nem szavazattal és 41 tartózkodás mellett elfogadta a belügyi feladatellátás hatékonyságát támogató és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet erősítő törvények módosítását.
A változtatás értelmében a krízisközpontba vagy titkos menedékházba való befogadás esetén a befogadó intézmény jogosult a bírósági eljárás kezdeményezésére annak érdekében, hogy a védelem teljesebb és hatékonyabb legyen. A területileg illetékes bíróság már a krízisközpont, illetve a titkos menedékház bejelentése nyomán is elrendelheti a megelőző távoltartást.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az előterjesztéssel kapcsolatban korábban elmondta: tisztázni érdemes, hogy többféle távoltartás ismert a magyar jogrendszerben. „Különbséget kell tenni a büntetőeljárásban alkalmazható kényszerintézkedés, valamint a polgárjogban alkalmazott, különösen a hozzátartozók közötti erőszak visszaszorítása, megelőzése érdekében alkalmazható intézkedés között. A törvényjavaslat tárgya az utóbbi, azaz a bíróság által elrendelhető megelőző távoltartás. A módosítás célja, hogy a bántalmazó családi közegben élő, távoltartást kérő személyek nagyobb biztonságba kerüljenek”.
A Fidesz vezérszónoka, Simon Miklós pedig arról beszélt, hogy az áldozatsegítő központ a rendőrségi értesítést követő munkanapon köteles felvenni a kapcsolatot az áldozattal.
Cél az is, hogy a távoltartást technikai eszközökkel ellenőrizhessék. A megelőző távoltartás technikai eszközzel történő ellenőrzéséhez kapcsolódó, és a bántalmazót terhelő egyszeri díjfizetési kötelezettség bevezetésének indoka az intézkedés végrehajtásával járó költségek részleges fedezése.
Mivel a mai technológiai tudás – például a mobiltelefonok helymeghatározó funkciói, különböző nyomkövetésre alkalmas eszközök – miatt a krízisközpontok, menedékházak titkossága egyre nehezebben fenntartható, ezért a védelmet a jogi szabályozás útján szükséges tovább erősíteni.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


