Változás jön a halálúton

Változás jön a halálúton

Újabb állomásához érkezett a Győr és Pápa között épülő négysávos út kialakítása. Ezzel gyorsforgalmi összeköttetést kap a pápai légibázis is, ahol többek közt a NATO csapatszállító behemótjai, a C-17-es Globemasterek állomásoznak.

Kihirdette a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) a 83-as főút Győr és Pápa közötti szakaszaira kiírt kivitelezői közbeszerzés pályázatát. A 83-as Győr határában keresztezi az M1-est, tehát valójában az új gyorsforgalmi szakasz Pápát az M1-es sztrádába köti be – írta a Magyar Nemzet.

Az európai közbeszerzési értesítőben (TED) megjelent felhívás szerint a feladat a Pápa és Tét közötti, valamint a Tét és Győr közötti útszakaszokat négysávosra bővíteni. A kiírás a Pápa és Tét közötti 18,4 kilométeres részére vonatkozik, de nemcsak a négysávosítást kell elvégezni. A tájékoztató ugyanis utal a 8315-ös repülőtéri bekötőútra, ami 1570 méteren épül majd ki.

Az Infostart pedig beszámolt róla korábban, hogy a főút Pápáig tartó része – főleg Győrszemere környékén – nagyon veszélyes, rendszeresek a balesetek a szűk, kanyargós nyomvonal miatt. Ezt a problémát is megoldaná, ha a mintegy 36 kilométeres szakaszt négysávossá alakítanák.

Hírdetés

A 83-as fejlesztésének első üteme már elkészült, tavaly nyáron Győrben átadták a 83-as főút bevezető szakaszán elvégzett útfejlesztést. Egyrészt négysávosra bővítették a 83-asnak a főút és az M1-es autópálya találkozásánál fekvő egy kilométeres szakaszát, másrészt további fejlesztésekkel gyorsították és biztonságosabbá tették a csomópontot.

A főút és a sztráda Győr déli külső övezetében található csomópontjában korábban rengeteg baleset történt, ez indokolta a másfél milliárd forintos beruházást.

A munkálatok során a 83-as főúton új sávokat építettek, így az M1-es autópálya hídja alatt is négysávossá vált. A beruházásban három turbó körforgalom is kiépült, az M1-es Mosonmagyaróvár felőli lehajtójában közvetlen ág épült ki Pápa felé.

A fejlesztésnek nemcsak az a célja, hogy a dunántúli megye, Veszprém második legnagyobb lélekszámú városát bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba, hanem hogy gyorsan és biztonságosan megközelíthetővé váljon a pápai légibázis.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »