Barack Obama nem egy „félresiklott értékrendű” személy, hanem egy igen körültekintően felépített globális birodalmi „célszerszám”, akinek minden paraméterét rendkívül precízen kalibrálták, így a jelek szerint pontosan olyan, mint amilyennek lennie kell – rögzíti Bogár László.
AP News
A Fehér Ház egyik szóvivője véletlenül Obama elnök-öt mondott, majd gyorsan javította magát: Biden elnök… Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.
– Professzor úr, az USA-sajtóban egyre terjedelmesebb zsurnál irodalma van annak, hogy a szellemileg lenullázódott Joe Biden helyett valójában Obama vezeti az Egyesült Államokat. Többen úgy vélték, hogy a háttérből egy három-négy fős grémium gyakorolja az elnöki hatalmat. Mennyivel megnyugtatóbb a glóbusz számára, hogy az atlanti birodalmat ugyan egy félresiklott értékrendű, de mégis csak profi politikus irányítja?
– A nyugatias modernitás uralmi rendszerének látványtechnikája azt sugallja, hogy létezik olyan, hogy demokrácia, sőt ez a „történelem vége”, ahonnan már nincs tovább, vagyis minden világok legjobbika, és hogy ez a berendezkedés például az Egyesült Államokban is mintaszerűen működik, a valóság azonban egész más. Először is nem létezik, nem létezhet, olyan, hogy demokrácia, pontosabban fogalmazva fennáll ugyan egy demokráciának nevezett szerveződési mód, de ennek semmi köze ahhoz, amit demokráciaként kell ünnepelnünk nap mint nap. A globális véleményhatalmi diktatúra a legsúlyosabb morális bűnnek tekinti, ha valaki kételkedni mer a demokrácia nagyszerűségében, de ez önmagában is egy vicc, hisz vajon mit ér egy olyan demokráciának nevezett rendszer, aminek létjogosultságát (pontosabban annak látszatát) csak egy globális véleményhatalmi terrorgépezet képes fenntartani.
Véletlenül Obama elnököt mondott… – India TV News
Arról a burleszkbe illő összefüggésről már nem is beszélve, hogy ráadásul évtizedek óta birodalmi katonai erőszakkal próbálják folyamatosan „rábírni” a világ nagy részét arra, hogy a nyugatias demokrácia nagyszerűségét, mint univerzális értéket tegye magáévá. A jelek szerint amúgy egyre kevésbe sikeres módon. Már az antik görög klasszikusok Arisztotelész és Platón is lesújtó véleménnyel voltak az általuk demokráciának nevezett berendezkedésről, és úgy vélték, hogy a nép minden ilyen esetben legfeljebb hivatkozási alap lehet, és mögötte egy rejtett oligarchikus alku határozza meg az uralmi rend tényleges működését. Amúgy elméletileg soha senki nem tett kísérletet arra, hogy teoretikusan levezesse, miért is kellene „uralkodnia” a népnek, és pláne, hogy mégis kin uralkodna ez a nép, ha egyszer mindenki a nép része. Volt is egy ilyen magyar vicc a hetvenes években, hogy a népi demokrácia a munkásosztály „önuralmi” szervezete. Hát, kétségtelen sok önuralomra van szükség, hogy valahogy feldolgozzuk magunkban a nyugatias modernitásnak ezt az egész hazug talapzatát, de mivel ez egy parazita létmód, amely feléli az emberi létezés külső és belső természetét, így ennek kimondhatóságát a rendszer minden létező erőszak alkalmazásával meg fogja akadályozni egészen a teljes összeomlásig, ami ahogy ez most nem nagyon lesz elkerülhető. A globális hatalmi rendszer egésze eleve egy brutális diktatúrára épül, mert ezt a fenti létkifosztást csak a nyílt és a rejtett „strukturális” erőszak komplex rendszerének kíméletlen üzemeltetésével lehet úgy ahogy fenntartani. E globális rendőrállam egyik legfontosabb célja, hogy a világ elbeszélésére szolgáló narratívák egyike se legyen alkalmas arra, hogy mindezt láthatóvá tegye, a globális média valóságipari művei tehát a hamis értelmezési keretek ketrecében tárolják a világ „népét”, persze kínosan ügyelve arra, hogy ezt abszolút „demokratikusan” tegyék. A nép soha nem uralkodott, (nem is alkalmas rá, és nem is ez a feladata) de a történelem során talán soha nem volt „békés” körülmények annyira megfosztva, nem, hogy az uralkodástól, de egyáltalán az önmagára való reflektálás elemi feltételeitől, mint éppen ma, és különösen az Amerikai Egyesült Államoknak nevezett mesterségesen előállított konstrukcióban, amely két uralmi rétegből áll. Van egy nemzetállami talapzata, ezt egy kegyetlen rendőrállam próbálja valahogy összetartani és erre épül egy világbirodalmi gépezet, ami egy globális katonai diktatúrának ad intézményi-szervezeti keretet. A nemzetállam Amerika és a világ valamennyi nemzetállami szintű lokalitása ennek a katonai diktatúrának a vazallusa, így a lokalitások szintjén eleve nem is értelmezhető a demokrácia. Hogy még bonyolultabb legyen van egy „harmadik típusú” világhatalmi szint is, amit jobb híján birodalomkiválasztó főhatalomnak nevezhetnénk, és ez, ha a világbirodalom már alkalmatlan e harmadik szint stratégiai céljainak a megvalósítására, akkor lecseréli, és feltehetőleg most is ez van történőben, ehhez kell a „csinált” világháború. Elég vicces volna feltételezni azt, hogy mindez úgy működne, hogy a procedurális szabályok szerint mindig megkérdezik a világ hat és fél milliárd felnőtt lakóját arról, hogy mi a teendő. És ha ezek után valóban kíváncsiak lennénk arra, hogy kik is gyakorolják a hatalmat az amerikai nemzetállam és az erre a talapzatra épített világbirodalom felett, akkor nem vagyunk könnyű helyzetben. Egyszerűbb talán előbb arra válaszolni, hogy kik nem gyakorolják a hatalmat e komplexum felett, mert itt első helyen magát az amerikai népet kell említenünk, már amennyiben egyáltalán értelmezhető az a fogalom, hogy „amerikai nép”, hisz az a brutális erőszakkal összetákolt („manufactured”) kaotikusan örvénylő jelenség-nyaláb, ami („We the people…”) amerikai népnek nevezi magát, eleve definiálhatatlan entitás. És persze nem gyakorolhat semmilyen hatalmat az a szánalmas demens aggastyán sem, aki számára már a saját teste elemi fiziológia összetartása is megoldhatatlan feladat, és aki történetesen az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
MSN
„Üzemeltetői” ezzel is cinikusan azt üzenik, hogy gátlástalanul azt tehetnek, amit csak akarnak, és ebben sajnos igazuk is van. A legfelső szintű vezetők pozíciójába egyébként előszeretettel helyez a kiválasztóhatalom színészeket, bohócokat, vagy szánalmas roncsként működtetett más bábfigurákat. A tényleges irányítás természetesen mindig profik kezében van, akik többnyire a nemzetállam Amerika „hivatalos” adminisztrációjába beépített rejtett államban dolgoznak, amelyet „deep state” néven ismerünk. A birodalom globális stratégiájának megformálása és kivitelezése például sokkal inkább van Victoria Nuland, mint akár az elnök, akár az ügyefogyott balekként tébláboló külügyminiszter kezében, pedig Nuland csupán egy a számos miniszterhelyettes közül. Barack Obama nem egy „félresiklott értékrendű” személy, hanem egy igen körültekintően felépített globális birodalmi „célszerszám”, akinek minden paraméterét rendkívül precízen kalibrálták, így a jelek szerint pontosan olyan, mint amilyennek lennie kell.
– Hogyan alakítja demokráciaképünket az, hogy éppen a mintaállamban valójában nem az vezeti az országot, akit csalással ugyan, de megválasztottak, hanem olyan valaki, akire senki sem szavazott?
– Az első kérdésre adott, belátom, kissé terjedelmes, válaszom erre az amúgy teljesen jogos kérdésre is reflektált, így itt csak annyit tennék hozzá, hogy valóban nagy szükség volna a demokráciáról fennálló képünk átformálására. Már csak azért is, mert aligha gondolhatjuk komolyan, hogy ha folyamatosan azt látjuk, hogy a „demokrácia” legmagasabb szintű uralmi struktúrái és annak képviselői a legcsekélyebb mértékben sem adnak már a látszatra sem, akkor ez csupán egy jelentéktelen „technikai hiba”, amit könnyen, gyorsan, olcsón elháríthatunk. Ennél azért egy kicsit mélyebb a probléma. Félreértés ne legyen, egy pillanatig sem gondolom, hogy a világ Nyugaton kívüli része („The West and the Rest”) bármilyen szempontból „jobb” lenne, mint a nyugatias modernitás „demokráciája”. Ez már csak azért sem lehetséges, mert a Nyugat brutális kegyetlenséggel „nyugatosítja” a világot lassan fél évezrede, így ma nincs semmiféle „alternatív” modell, még elméletileg sem, nemhogy a gyakorlatban. Ma inkább csak arra van lehetőség, hogy egy lokalitás uralmi elitje, felismerve ezt az egyelőre kikerülhetetlen lét-csapdát, megkísérelje az adott helyi társadalom hagyományos berendezéséből megmaradó szerveződési módok segítségével legalább fékezni a nyugatias modernitás létfelélő rendszerét, a „halál kultúráját” ahogy II, János Pál pápa nevezte. Ma a „Rest” (a nem Nyugat) országai többnyire ezzel kísérleteznek, kihívva ezzel a „demokrácia birodalom” urainak a haragját. Ezeket a személyeket, nacionalistának, populistának vagy egyszerűen „csak” szélsőségesnek bélyegzi a globális véleményhatalmi diktatúra fegyelmező-hatalmi részlege. Ez az emberiség utolsó nagy szellemi háborúja, amely az identitásról szól, az dől el, hogy a pusztítás évezredei után marad-e szemernyi esély a méltó emberi lét-berendezkedésre. Remélnünk kell, hogy igen.
– Az USA bulvársajtójának fényképekkel, videókkal megtámogatott témája, hogy Obama felesége férfi. Ez képtelenség, ugyanakkor tény, hogy Obamáról 8 évi elnökösködés után csak a közelmúltban derült ki, hogy transz. Ennek milyen szempontból van jelentősége, miért?
Fortune
– Az angol mondás szerint never say never, soha se mond, hogy soha. Ez a világ a megvalósult abszurditások világa, itt semmi, és semminek az ellenkezője sem „képtelenség”. A rend teljes felbomlását éljük át és a teljes rendezetlenség (amit az antik görög nyelv káosznak nevezett) napról napra közelebb kerül hozzánk, pontosabban szólva mi kerülünk egyre közelebb a káoszhoz. Hogy van-e, lesz-e olyan pont, ahonnan már nincs visszatérés („point of no return”) azt nem tudhatjuk, de nem árt, ha nem akarjuk minden áron „tesztelni” e pont térbeli elhelyezkedését. Önmagában teljesen érdektelen kérdés, hogy Michelle Obama férfi. vagy nő, vagy a kettő közötti „valami”, mert ahol ez a kérdés felvetődhet, ott már a felvetődés pillanatában minden eldőlt. Ugyanez vonatkozik Barack Obama nemi identitására is. Ez csupán azt jelzi, hogy a világ „nem létező” urai a rendezetlenség fokozása érdekében az emberi lét legmélyebb és legalapvetőbb önazonosságát készülnek szétzúzni, hogy már ne legyen visszatérés. Nekünk, akiknek ehhez még van reflexív viszonyunk, ezt kellene megakadályozni.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
