„Elnézést, befejezhetem?! Én is végighallgattalak” – ha tévés vitaműsorra kapcsolunk, feltehetőleg ezekkel a mondatokkal találjuk szembe magunkat a leggyakrabban. Végképp egyértelművé téve, amit addig is tudtunk: hogy a felek ezúttal sem érvelni, meggyőzni, ellenérveket hallgatni, tehát valóban vitázni érkeztek. Sokkal inkább azért, hogy ismételgessék, miért nekik van igazuk mindenben, a másik pedig miért téved még akkor is, ha kérdez. Az egymással mit sem törődő monológok felmondása közben pedig nem árt, ha a lehető legnagyobb műsoridőt szakítjuk magunknak.
Megromlott viszonyok végéről ismerős lehet, ahogy a korábban szerető pár már nem tud értelmesen szót váltani egymással. Az idő nagy részét így a vádaskodás, a másik hibáinak felemlegetése teszi ki, illetve annak ismételgetése, miért mi tettünk sokkal többet ezért a kapcsolatért. Ha a kapcsolatot behelyettesítjük az országgal, máris elértünk a televíziós politikai vitaműsorokhoz. A saját nevünkben való beszédet viszont nem szükséges elhagynunk: kormányközeli megmondóknak legalábbis visszatérő szokásuk, hogy saját sikerükként hivatkoznak gazdasági eredményekre, bevezetett reformokra.
A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV-n mindeddig az Angard című műsor vitte a prímet ezen a téren. Két baloldali elemzőt eresztenek itt össze két kormánypárti véleményformálóval, a „vita” pedig jellemzően arra fut ki, hogy a résztvevők Gajdics Ottó magánszámain hüledeznek. Szórakoztatásból jeles: ha már normális beszélgetést nem várhatunk, legalább hadd nézzük, a Magyar Idők főszerkesztője éppen milyen bizarr állítással vagy gúnyos kifigurázással áll elő.
A csatorna újrafazonírozásával indult vitaműsor, a Plusz-Mínusz ennél egy fokkal kulturáltabbnak tetszik – legalábbis első pillantásra. Itt két szemben álló felet találunk, akik egyaránt hoznak egy témát, illetve aktuális híreket kommentálva fejtik ki (ellen)véleményüket. A kisebb létszám mindenképp előny, ez viszont sajnos továbbra sem jelenti, hogy ne kezdhetnénk bingóba az érvelési hibák gyűjteményét forgatva. Szalmabáb? Hamis dilemma? „Te is” érvelés? Akad itt minden, mi szem-szájnak ingere.
A legdöbbenetesebben mindez a december 26-ai adásban jött elő, ahol a kormányközeli Magyar Idők munkatársa, Jurák Kata rontott neki az ex-KDNP-s hitoktatónak, Lukácsi Katalinnak. „Hitoktató is vagy? Kiket oktatsz? A gyerekem közelébe nem engednék ilyen embereket” – közölte, s pszichologizálva fejtette ki, hogy a másik szerinte össze van zavarodva. „Nem tudom, jársz-e még templomba” – döbbentette meg a nézőt, Tóth Kriszta műsorvezetőnek pedig mindehhez nem volt hozzáfűznivalója. Bár a moderátorszerep rá hárulna, láthatólag ő sem azok közé tartozik, akik igyekeznek az ilyen vitákat normális mederbe terelni.
http://mno.hu/
Máskor viszont igazán vitáról sincs szó: a Heti Válasz hasábjai után december 19-én az Echo TV-n jelent meg közösen Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és fia, Zsolt. Miközben a hetilapos interjúban kellemetlen családi frusztrációk buktak fel, addig a kormánypárti tévében udvariasan kerülgették egymást. Itt is kitűnt, a két közéleti figura, egyben a régi és új jobboldal képviselői mennyire nincsenek egy súlycsoportban. Míg a korábbi nagykövet jól megfogalmazott, kerek mondatokban elemezte az elmúlt évtizedeket, addig publicista fia hozta az átlagos kommentelő stílusát. „Ahogy Trump is mondja, a sajtó ma az ellenfél, vagy az ellenség, hát így van” – foglalta össze jól a jelenlegi kormány ars poeticáját is.
A Plusz-Mínuszban hétről hétre egy saját köreikhez tartozó megmondót állítanak szembe egy kormánykritikus közszereplővel. A kétszemélyes felállás mindenképp az értelmesebb vitát segíti, ami azért Jurák Katán kívül a többi kormánypárti szereplőnek számított a jelek szerint. Zárug Péter Farkastól megszokhattuk a konszolidáltabb fellépést, és az alfahíres Balogh Gáborral vitázva Apáti Bence is visszafogottabbnak, konstruktívabbnak bizonyult. A másik oldal meghívottjainak pedig végső soron örülhettünk: politikai elkötelezettek helyett a Lukácsihoz, Baloghhoz és Jeszenszkyhez hasonló józan hangok voltak eddig jellemzők.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.11.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
