Vallásturisztikai szakemberek vették át diplomájukat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

Vallásturisztikai szakemberek vették át diplomájukat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) 2024 szeptemberében elsőként indította el az országban a Vallásturisztikai szakember szakirányú továbbképzést. A sikeres államvizsgát követően nyolcan vehették át a diplomájukat július 4-én az egyetem diplomaátadó díszünnepségén az egri bazilikában.

A két féléves képzésre az ország minden részéről, sőt a határon túl elhelyezkedő vallásturisztikai helyszínekről is érkeztek hallgatók azzal a céllal, hogy a képzés során megszerzett tudásuk, kompetenciáik segítségével hozzájáruljanak az értékkincseik fejlesztéséhez.

A képzés az EKKE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Gazdaságtudományi Intézetének gondozásában valósult meg, szakmai irányítója Domjánné Nyizsalovszki Rita, a Turizmus Tanszék vezetője volt, a lelkiségi vezetésért pedig Novák István általános rektorhelyettes atya felelt.

Jelentőségét mutatja a 2021-ben megalkotott és Magyarország kormánya által efogadott Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv, amelynek egyik fontos alappillére az edukáció. 2022-ben a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 – Turizmus 2.0 verziójában szintén kiemelt ágazati pillérként szerepel a vallásturizmus. Ez azt jelenti, hogy a stratégia elismeri a vallási örökségben rejlő turisztikai potenciált, és a fejlesztések egyik fontos területeként kezeli.

A vallásturizmus a hit átadásának egyik nagyon fontos színtere, amely a személyes hit mellett szakmai profizmust is igényel. Az elmúlt másfél évtizedben számos vallási értékkincs újult meg hazánkban, de teljesen újak is születtek. A képzés átfogó célja, hogy a hallgatók megszerezzék az értékkincsekhez kapcsolódó szellemiség hiteles átadásához, valamint az azok hatékony üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudást egyaránt.

Hírdetés

A képzés hármas célkitűzése: az elmélyült szakmai tudás átadása, a gyakorlati készségek megszerzésének lehetősége és a közösségépítés. A szakmai tudás átadásában az egyetem oktatói mellett a szakterületükön elismert külső oktatók is részt vettek.

A képzés fontosságát mutatja az is, hogy a Miniszterelnökség ösztöndíjjal támogatta azokat a hallgatókat, akik valamelyik egyház által fenntartott vallásturisztikai helyszínről érkeztek.

Az elméleti tudás elmélyítését a szakmai gyakorlati partnereink profizmusa biztosította. A szakmai partnereink – Pannonhalmi Főapátság; Tihanyi Bencés Apátság; Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely; Tiszántúli Református Egyházkerület; Máriapócsi Nemzeti Kegyhely; Zarándokakadémia – által üzemeltetett vallásturisztikai értékkincsek működését, jó gyakorlatait a szakmai tanulmányutak keretein belül ismerhették meg a hallgatók. Lehetőség nyílt arra, hogy a hallgatók több szakmai programon is részt vegyenek, például a Zarándokakadémia és a Zarándokfórum rendezvényein. A közös tantermi órák, tanulmányi kirándulások és szakmai események során erős közösség formálódott az évfolyamból – egy olyan szakmai-baráti közösség, amely tagjai a jövőben is számíthatnak egymásra a hit átadásának e különleges, gyakran kihívásokkal teli, de mégis szép útján.

Szerző: Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita tanszékvezető egyetemi docens

Forrás és fotó: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »