Válik Hosszú Katinka és férje?

Válik Hosszú Katinka és férje?

Több bulvárlap (Blikk, Bors, Ripost) szerint Hosszú Katinka és Shane Tusup már nem alkot egy párt. A lapok több olyan „bizonyítékot” is összegyűjtöttek, amelyek erre engednek következtetni.

A Bors például arról ír, Tusup nem migrénje miatt nem utazott el a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságra, hanem mert összevesztek Katinkával. „A dániai viadal zárása gyanánt tartott bulin Katinkáék klubjának, az Iron Aquaticsnak az egyik versenyzője eléggé ittas állapotba került. Ott újságolta, hogy Hosszú és Shane összekapott, talán szakított is” – idézi egy informátorát a lap.

Továbbá megjegyzik, a karácsonyt se töltötték együtt: míg Tusup Budapesten, addig Hosszú Baján ünnepelt. Mint írják, Hosszú tette ki férje szűrét, ezt Tusup Facebook-bejegyzésével támasztják alá:

„Senki sem módosíthat a tegnapon, de a holnapját még mindenki megváltoztathatja.”

Majd később ezt az üzenetet tette közzé:

Hírdetés

„Eső nélkül semmi nem nő, tanulj hát az élet viharából.”

Egy, a Blikknek nyilatkozó szülő pedig arról számolt be, hogy a karácsonyi utáni első edzésnapon egyikük sem jelent meg az Iron Aquatics reggeli edzésén. „A gyerekeinknek mindig Shane tartja a tréningeket, ezúttal azonban nem jött el, helyettesítették őt” – mondta.

Volt olyan, aki azt szúrta ki, hogy Hosszú Katinka az ünnepi üzenetéhez készített fotóján jegygyűrű nélkül áll.

Próbáltunk az állítás valóságtartalmára rákérdezni, ám az Iron Aquaticstől senkit nem tudtunk elérni.

Hosszú Katinka és férje kapcsolata jóval több egy szokványos házasságnál. Az edző-tanítvány-viszony és az üzlet keveredik a magánélettel, így ha kenyértörésre kerülne a sor kettejük között, az várhatóan komoly viharokat váltana ki a magyar úszósportban.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »