Valášek (PS) Kaliňáknak: Önök jobban támogatják Ukrajnát, mint Naď, Káčer és Korčok együttvéve

Valášek (PS) Kaliňáknak: Önök jobban támogatják Ukrajnát, mint Naď, Káčer és Korčok együttvéve

A kormány egy éve volt az 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsor témája a közmédián vasárnap. A meghívot vendégek Tomáš Valášek (PS) parlamenti képviselő, a Progresszív Szlovákia alelnöke, valamint Robert Kaliňák védelmi miniszter, a Smer-SD alelnöke voltak.

Kaliňák az elmúlt egy év sikerei és sikertelenségei kapcsán rámutatott, hogy az ellenzék továbbra sem akarja elfogadni, hogy a választók másnak szavaztak bizalmat. A koalíció egy éves tevékenységét összegezve úgy fogalmazott, hogy sikerült 8,2 százalékról, 2,6 százalékra csökkenteni az inflációt.

„Az életszínvonal megtartását a több mint 4 százalékos reálbér emeléssel biztosítottuk. Az emberek gazdagodnak és többet vehetnek maguknak”

– hangsúlyozta a miniszter, aki további eredményként a 13. nyugdíj megszavazását és a jelzáloghitelek támogatását említette.

Hiányosság szerinte, hogy nem sikerült megbirkózniuk a 2020-2023-as időszak következményeivel, ami a Covid-járvány kezelését és az államháztartási hiány növekedésének következményeit illeti. Kaliňák nevesítette is az összeget, amit a Matovič, a Heger és az Ódor kormányok elköltöttek. Szerinte 20 milliárd eurót szórtak szét.

Tomáš Valášek szembesítette Kaliňákot a kormányzat, illetve a miniszterelnök lépései és szavai közti különbséggel. Magyarán, hogy Ukrajnával kapcsolatban mást mondanak, és mást tesznek.

Hírdetés

Robert Kaliňákot megdícsérve azt mondta, hogy az általa felügyelt cégek a védelmi minisztériumon keresztül nagyobb mértékben támogatják fegyverekkel Ukrajnát, mint az előző miniszterek, nevezetesen Jaroslav Nad, Korčok és Káčer összesen.

„Éles ellentét van a konkrét tettek és Robert Fico szavai között, aki ennek ellenkezőjéről beszél a világot járva”

– mutatott rá Valášek, az Ukrajnába áramló szlovák fegyverek és lőszerre célozva.

Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy a koalíció szerinte nem tudja, mihez kellene kezdeni a konszolidáció, az ország talpra állítása terén, és mintha ambíciója, kedve sem lenne kezdeni a helyzettel bármit is. Konkrétumként többek között a hosszú várólistákat, illetve a katasztrofális egészségügyet említette.

A két politikus számháborúba bocsátkozott arra vonatkozóan, hogy melyik oldal hány évet kormányzott az elmúlt években, azaz, ki milyen mértékben felelős a jelenlegi helyzetért. Valášek 14 év kormányzati időszak felelősségét varrta a Smer-Hlas-SNS nyakába. Kaliňák azzal vágott vissza, hogy az elmúlt 15 évből 10 évet volt hatalmon a jelenlegi kormány és 5 évet a mostani ellenzék.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »