Valamit nagyon titkolnak a Cucoş-féle tüntetőverő csendőrakció ügyében

Nem lehet nyilvánosságra hozni a részleteket – mondja a belügyminiszter

Emlékszünk, ugye, hogy a tavaly augusztus 10-én Bukarestben zajlott kormányellenes tüntetést a csendőrség brutálisan szétverte gumibottal és könnygázzal. Akkor ugyanaz a Sebastian Cucoş volt a csendőrség országos parancsnoka, aki néhány napja „elintézte”, hogy a feldühödött román radikálisok bemasírozzanak az úzvölgyi katonatemetőbe, átgázolva az élőlánccal és imával tiltakozó magyarokon. (A fociultrák szintén jelen voltak, augusztus 10-én és az Úzvölgyében is, nahát…)

Hírdetés

A bukaresti események ügyében bűnvádi eljárás indult. Ámde most kiderült, hogy vannak a dolognak olyan oldalai, amit még az ügyészek sem ismerhetnek meg!

Carmen Dan belügyminiszter – aki tegnap magyar ultrákat hallucinált az úzvölgyi temetőbe – kerek perec megmondta kedden: nem kaphatják meg a vizsgálódó ügyészek az augusztus 10-i csendőrakció megszervezését részletező dokumentumot, mivel egy illetékes bizottság úgy döntött, hogy titkosítja. Viszont a belügyminiszter áll a vizsgálati szervek rendelkezésére – tette hozzá.

főtér.ro


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »