Valami pozitívum

Valami pozitívum

Van a mostani ballib botrányhullámnak egy pozitív mellékhatása.

A ballibek rádöbbentek, hogy liberális szólamokkal nem lehet embereket megmozgatni. A liberális szövegek csak a hivatásos tünizőket mozgosítják.

Hírdetés

Ezért áttértek a baloldali szövegekre. Olyan jelszavakat is olvashattam a napokban, melyek még fél éve is minimum faisztagyanúsnak számítottak, pl. a multik adózzanak úgy, ahogy mindenki más, ne legyenek állami támogatások a külföldi befektetőknek, sőt – tessék megkapaszkodni! – a multik a nyugtiakkal azonos feltételekkel alkalmazzanak embereket Magyarországon. Na most, ez a szöveg az ellenzékből csak a Jobbik és az LMP esetében mondható hitelesnek (az EU-bérúnió végülis a Jobbik egyik fontos választási üzenete volt), a ballibek azonban eddig mindig pont ennek az ellenkezőjét hangoztatták.

De mi a pozitívum? Az, hogy erről a szövegről nehéz lesz aztán visszatáncolni a hagyományos ballib gazdaságpolitikai dogmákhoz. Ami, valljuk be, jó dolog, úgy tűnik, a ballib pártokon belülről fogják saját magukat szétverni, hiszen a meggyőződésesen ultraliberális gazdasági és kulturális holdudvar és a fenti baloldali szövegeket hangoztatók között elkerülhetetlen a szakadás.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »