Valami nem stimmel a magyar Eb-mezek körül

Valami nem stimmel a magyar Eb-mezek körül

Nem lehet külföldön magyar Eb-mezt venni – panaszkodott olvasónk. A svájci-magyar állampolgár szerint Zürich legnagyobb sportüzletében a kijutott 24 nemzeti csapat mezéből csak 23 közül lehet választani, magyar mez nincs. Ezt követően átutazott Németországba, ahol szintén sikertelenül próbálkozott. Lapunk megkereste a Magyar Labdarúgó Szövetséget, ahol először azt kérték, hogy küldjük el írásban is a kérdéseinket, majd visszahívtak, és közölték, hogy az Adidas sportszergyártó az illetékes az ügyben. Császári Attila, az Adidas Budapest Kft. sportmarketing-menedzsere szerint a külföldi partnerek valószínűleg nem mérték fel a valós vásárlói igényeket, és túl keveset rendeltek.

Hírdetés

„Nagyon limitált a külföldi értékesítés, mert az ottani kollégák nem hittek benne, ennek megfelelően keveset rendeltek. Amikor észbe kaptak, már nem volt elég idő, hogy több mezt kapjanak” – mondta Császári. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar partnerek elsőbbséget élveztek a kiszolgálás területén, ezért a hazai igények kielégítésének rovására nem akartak a külföldi láncoknak több mezt szállítani.

Felhívta a figyelmet, hogy a neten több helyen is meg lehet rendelni a mezt, például az MLSZ és a Lion’s Sport honlapján. Arra a kérdésünkre, hogy hány mezt gyártottak le, üzleti titokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni.

Korábban a 444.hu számolt be arról, hogy a novemberben kijutott magyar válogatott új mezéről hiába zajlott le a közönségszavazás decemberben, még áprilisban sem lehetett vásárolni. Akkor májusra ígérték az értékesítést, amely el is indult, de úgy tűnik, hiába jutott ki a nemzeti tizenegy negyvennégy év után, nem egyszerű hozzájutni az új mezhez. Pedig logikus lenne, hogy úton-útfélen árusítják az Európa-bajnokság ideje alatt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »