Valami nagyon elromlott a Fidesz gépezetében: önpusztító üzemmódba léptek

Valami nagyon elromlott a Fidesz gépezetében: önpusztító üzemmódba léptek

Három éve felerősítette, azóta is táplálgatja az emberek félelemérzetét az Orbán-kormány a migrációval összefüggésben. Kezdetben az idegenek inváziójától féltünk, attól, hogy átvonulnak hazánkon, utána meg, hogy itt is maradnának. Aztán már Sorostól is félni kezdtünk, aki a világot átszövő hálózatával milliókat akar Európába telepíteni. 

Habony nem is akkora ász? 

A Fidesz és az Orbán-kormány egészen januárig képes volt a maga szemszögéből nézve egészen elfogadhatóan belehelyezkedni a riogató és a haza védelmezőjének szerepébe is. Amiből az utóbbi időszakban kiestek.

A válságuk kezelésére talán a gyűlöletkampányok nagymesterének, Arthur Finkelsteinnek az útmutatása hiányzik?

Habony Árpád mégsem akkora ász, mint állították róla? Ez igazából a mi szempontunkból nem is érdekes. 

A magyar állampolgár számára egyetlen dolog a fontos, hogy biztonságban érezheti-e magát. Az megint egy más kérdés, hogy biztonságban van-e? 

Mert a biztonságérzet és a biztonság nem azonos. 

Na, itt kezdődnek a problémák. 

Németh Szilárd felelőssége

Németh Szilárd, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke Soros-ügynöknek és kockázatnak nevezte a testület LMP-s tagját, Szél Bernadettet. Az ellenzéki politikus, ahogy mindenki a bizottságban csak nemzetbiztonsági átvilágítás után lehet a testület tagja.

A vizsgálatot végző Alkotmányvédelmi Hivatal nem talált kockázatot Szél esetében. Németh Szilárd viszont igen. 

Ebből két dolog következik:

  • Németh Szilárd hatalomféltésből, pártpolitikai céljaira használja fel a Nemzetbiztonsági bizottságot és ennek érdekében arra is kész volt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal hozzáértését megkérdőjelezze. 
  • Németh Szilárd többet tud az Alkotmányvédelmi Hivatalnál Szélről, ezt viszont az ország biztonsága érdekében kötelessége lenne jelezni. De nem tette. 
  • Bármelyikről van szó, az finoman szólva is gázos. 

    Félni vagy nem félni?

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) nem csak a politikusok életét világítja át. Kulcsszerep hárul rá a migrációban is. A hivatal ellenőrzi a letelepedésért, menekültstátuszért folyamodókat, feladata, hogy kiszűrje az embercsempészeket, illegális bevándorlókat, azokat, akik kockázatot jelenthetnek nemzetünk biztonságára. 

    Németh szerint a hivatal nem jól működik, hiszen azt, hogy Szél Soros-ügynök, nem szúrta ki az AH. Ebből az is következik, ha Szélt nem voltak képesek kiszűrni, más kockázatos elemeket sem biztos, hogy felismernek.

    Hírdetés

    Ez felérne Németh részéről annak beismerésével, hogy nem képesek szavatolni a biztonságunkat.

    Vagyis hamis biztonságérzetet generáltak az emberekben:

    nem igaz, hogy nem kell félniük, nem igaz, hogy az Orbán-kormány megvéd bennünket minden bajtól. 

    Ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesz saját maga robbantja fel azt a talapzatot, amire az elmúlt három évben a politikája épült. 

    Kérdés: Ha Németh Szilárdnak igaza van és bajok vannak a hivatal szakmaiságával, akkor miért nincs semmilyen intézkedés? Ha a Fidesz pusztán hatalmi törekvései, a kormányon maradás érdekében használja fel a nemzetbiztonság kérdését az rendkívül aljas, másrészt könnyen visszájára is elsülhet.

    Róka a tyúkólban

    Az Orbán Viktor által vezetett Nemzetbiztonsági Kabinetben a belügyi-, honvédelmi-, külügyi tárca, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett helyet kapott Rogán Antal is, aki nem biztonsági, hanem propagandafeladatokért felel és nevéhez fűződik a letelepedési kötvénybiznisz életre hívása. 

    Ez a testület tesz javaslatokat a kormány nemzetbiztonsági döntéseihez, összefogja a terrorizmus elleni küzdelemhez szükséges kormányzati teendőket. 

    Milyen szerepet kap egy ilyen testületben az, aki 20 ezer gazdag migráns befogadását elősegítette? Mit csinál az emberek riogatásáért felelős propagandaember egy biztonsági kérdésekről egyeztető kabinetben? Rogán úgy illik oda, mint róka a tyúkólba. 

    A Nemzetbiztonsági Kabinetet egy olyan miniszterelnök vezeti, akit nemzetbiztonsági szempontból nem világítottak át. A Soros-fenyegetés árnyékában ez is felvethetne kérdéseket Németh Szilárd részéről, hiszen

    a kormányfő bár életrajzában csak egyszer szerepelteti, hogy Soros támogatásával tanult, valójában volt minimum egy másik alkalom is.

    (Erről részletesebben hamarosan olvashatnak portálunkon.)

    Miért nem fontos Orbánnak a Soros-terv?

    Ma a Fidesz újabb szintet lépett. Politikusaik már nem kivonultak a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, hanem el sem mentek oda. Olyan időben, amikor egy felelős politikus mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb információt megkapja a titkosszolgálatoktól arról, hogy milyen fenyegetés leselkedik a nemzetre a bevándorlás miatt, és azt hogyan lehet megszüntetni. Ez az a hely, ahol minden részletet megismerhetne a sokat emlegetett Soros-tervről is. 

    Felmerül a kérdés, hogy miért nem fontos a kormánypárti képviselőknek, egy olyan bizottságban dolgozni, ahol többségben vannak, ráadásul a nemzet biztonságáról folyik az információcsere? 

    Orbán Viktor miért nem ment el sem a parlament ülésére, sem a bizottsághoz, hogy beszámoljon arról, milyen háttérrel és kiket fogadtak be pontosan az elmúlt három évben Magyarországra? Miért nem mutatta be a Soros-tervet?

    A kormányfő politikája az elmúlt három évben a bevándorlásra és Sorosra épült. Ha – ahogy mondják – ők megvédik az országot, akkor két ilyen színtér, ráadásul a kormánypártiak többségével, hazai pálya kellene hogy legyen számukra, ahol kidomboríthatják elévülhetetlen érdemeiket a haza szolgálatában.

    Itt aztán ország-világ előtt kiderülhetne minden a Soros-tervről és annak támogatóiról is.  

    Ám, ehelyett Orbán inkább Bécsbe vonatozott, virslit falatozott. Az emberek azt látják ebből, hogy a kormánypártok nem használják ki ezt a közfigyelmet, ezt a lehetőséget, helyette a Fidesz és Orbán is megfutamodott. 

    A sunnyogással, a meneküléssel egy valamit elérnek: megingatják az emberek biztonságérzetét. 

    Kezdjetek félni!

    Érdemi választ kell kapnunk arra, hogy: az emberek biztonságban vannak-e? A nemzet biztonságban van-e Sorostól, a bevándorlóktól, a letelepedési kötvényesektől?

    Az, hogy Orbán és a Fidesz nem áll bele az ellenzékkel szemben az elmúlt három év politikájának megvédésébe, egyértelmű jele annak, hogy a gépezet meghibásodott. Prüszköl, füstöl. 

    Nem a szétesése aggaszt, hanem az alapkérdés: oda a biztonságérzetünk, ami lehet, hogy nem is volt? Vagy ha volt is, akkor hamis? Na, most tényleg kezdhetünk félni!
     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »