Valami működik Dániában

Valami működik Dániában

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Nem tudok dánul (sem), így nem tudom hitelt érdemlően megállapítani, hogy Dániában mennyire téma még egyáltalán a koronavírus. Azt azonban tudom, hogy a skandináv ország világviszonylatban is a legjobbak között van átoltottság tekintetében, a 12 év feletti lakosságának több, mint 80%-a élt már a vakcina lehetőségével. Azt tehát nem tudom, hogy az egymás közti beszélgetésekben mennyire jön elő a Covid-19, azt azonban a dániai tartózkodásom alatt határozottan éreztem, hogy az élet ott olyan, mintha soha nem is létezett volna a vírus, ami a világot kizökkentette szokásos menetéből.

Három napot töltöttem Dániában, több városban is jártam, és a 2. nap végén láttam a harmadik olyan embert, aki maszkot viselt. Ebben az országban már nyoma sincsen a korlátozó intézkedéseknek, nem tudtam nem arra gondolni, azt érezni, hogy miközben nálunk még mindig vannak, nem is kevesen, akik tagadják a vírust, a járványt, ennek megfelelően nem oltatják be magukat, addig Dánia legyőzte a járványt. Kétségtelen, hogy néhány kivételtől eltekintve nálunk sem kötelező a maszkviselés, vagyis mi is elég szabadon élhetjük életünket itthon, de mégis, nagyságrendekkel többen viselnek maszkot, különösen olyan zárt terekben, mint a busz, a metró, a villamos, vagy éppen az üzletek.

Hírdetés

Nyilván sok összetevője van annak, hogy egy-egy társadalom hogyan reagál adott problémákra, és ha csak az Európai Unió tagállamait, és csak a koronavírus-járványt vesszük, tetten érhetőek a nagyon nagy különbségek az átoltottság tekintetében. Általában elmondható az is, hogy ebben az összehasonlításban

az Unió nyugati és északi tagállamai állnak a rangsor első felében, míg az egykori kommunista blokkból kikerülő tagállamok a második felében.

Ez olyannyira tisztán kivehető, hogy az utolsó 10 helyen csak ilyen országok találhatóak, Litvánia az egyetlen, amelyik megelőzi Görögországot, illetve Ausztriát. Szintén feltűnő, és ez egy nagyon izgalmas, számos területet érintő kutatás lehetne, hogy a három utolsó tagállam, Románia, Bulgária és Horvátország ugyanaz a három ország, amelyik az Eurostat adatai alapján sereghajtó az életszínvonal tekintetében, vásárlóerő-paritás alapján mérve. Nem arra gondolok, nem azt sejtem mögötte, hogy azért oltatnak kevesen, mert alacsonyabb az életszínvonal, hanem hogy a társadalmi felelősségvállalás, a gazdasági eredmények nagyban függhetnek olyan, akár évszázados múltra visszatekintő tényezőktől, hogy egy adott nemzet tagjai hogyan működtetnek egy országot. Dánia például elég jól működik, és mindennapjaikban már elenyésző, vagy inkább semmilyen tényező a koronavírus, hiszen elérték a közösségi immunitás szintjét, eközben Románia éppen ott tart, hogy oltáslottóval próbálják a vakcina felvételére bírni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »