„Valakinek meg kellene mondania végre Merkelnek, hogy elég”

A horvát belügyminiszter szerint Magyarországnak be kell kapcsolódnia a migránsok ellátásába. Ranko Ostojic úgy fogalmazott, hogy „senki sem nevezheti ki magát megfigyelőnek, nem zárhatja le határait, és nem tehet úgy, mintha semmit sem látna”. Közben Németországban eredménytelenül ért véget a bajor kormányfő és a német kancellár tárgyalása. Horst Seehofer bajor kormányfő előzőleg a koalíció felmondásával fenyegetett, és vasárnapig adott haladékot Merkelnek a menekültáradat megállítására.

Nehéz tárgyalásokra érkezett a berlini kancellária épületébe Horst Seehofer bajor miniszterelnök. A Keresztényszociális Unió elnöke szombaton előbb Angela Merkel kancellárral kettesben, majd vasárnap a kancellárral és helyettesével, a szociáldemokrata alkancellárral is egyeztetett, eredmény nélkül.

Horst Seehofer és pártja azt követelte Angela Merkeltől, hogy álljon a nyilvánosság elé és jelezze: Németország nem tud már több embert befogadni. A kancellár erre nem hajlandó. Azonnali intézkedésként tranzitzónák létrehozását sürgette, amire  viszont a szociáldemokrata alkancellár mondott nemet. Csak abban tudtak megállapodni, hogy csütörtökön folytatják a tárgyalást.

Hírdetés

„Valakinek meg kellene mondania végre Merkel asszonynak, hogy elég. Például 14 napon belül le kellene zárni a határt, mert azokat a migránsokat, akik úton vannak, megállítani nem tudjuk, de azokat, akik még a táborokban vannak, és azon gondolkodnak, hogy Németországba indulnak. Az ő beáramlásukat visszavetné egy ilyen bejelentés” – közölte Josef Lamperstorfer, Wegscheid polgármestere.

Addig azonban továbbra is naponta tízezren érkeznek Németországba a nyugat-balkáni útvonalon, és ez a népvándorlás alaposan próbára teszi az érintett államokat. „Menni akarunk már végre, menni akarunk! Számunkra nincs visszaút. Hét vagy nyolc államhatáron is átkeltünk, innen már nem fordulunk vissza” – mondta egy afgán menekült.

Német politikusok többször is közölték, hogy az afgánokra nem vonatkozik Angela Merkel bejelentése, aki minden szírnek menekültstátust ajánlott. Afganisztánban a hírek szerint havonta százezer ember váltja ki az útlevelet, hogy útnak indulhasson.

Sokan azonban nem jutnak el a kontinensre sem. A migránsok útvonalán az egyre viharosabb Égei-tengeren való átkelés a legveszélyesebb szakasz. Vasárnap egy hatméteres bárka mindössze 20 méterre a parttól, három méter mély vízben süllyedt el. A harminc ember közül 15 migránst sikerült megmenteni. Az áldozatok többsége nő és gyermek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »