Húsvét táján, amikor akarva-akaratlanul a halál és az élet örökös körforgása kerül előtérbe, azt a biztos reményt sugallva, hogy igenis van feltámadás, jólesik újra meg újra elolvasni Kányádi Sándor 1994-ben írt versét.
Nálam az első húszban biztosan benne van. Annyira egyszerű, annyira tiszta, mégis feneketlenül mély. Beleborzongok, valahányszor előveszem. Öt versszak az egész, de nem tudok szabadulni a gondolattól, a költő ezt nekem/nekünk írta, mintha csak tudná… valaki jár a fák hegyén / ki gyújtja s oltja csillagod / csak az nem fél kit a remény / már végképp magára hagyott…
Hírdetés
Megjelent a Magyar7 2023/12.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
