Aki az idei Egyetemes Imahét alkalmain részt vesz, akár csak néhányon, van mit megköszönnie Szentháromságos Istenünknek: hogy még élünk, s minden fizikai, lelki, anyagi, egészségi nehézség közepette és ellenére van kenyerünk, többféle is.
Iskolapad, egyetemi előadó, s még tanárok is akadnak. Szomszédsági háború és belpolitikai „bikaviadalok” ellenére van hazánkban béke, ami minden rendkívüli helyzetnél rendkívülibb csoda. Még ki lehet menni az utcára és az utakra, még ha agresszív rohamokat gyalogosokra ömlesztő autóvezetők között is lépkedünk a zebrán vagy éppen a kormány mellett dühöngünk a lassított léptűekre és a szabályokat semmibe vevőkre. A mindent és mindenkit felülírókra. Jut belőlük egy főre éppen elég, néha több, mint a GDP.
S bár annyi minden „hegymentben” van házunk és hazánk táján, meg az árak is szerpentin gyorsasággal húznak a magasba, a bevásárló központok polcai mégsem üresek. A veszedelem riadalma még nem söpörte le őket kongó üresre. És talán a szívünk sem egészen üres, családban vagy egyedüllétben. Meg az élet peremére szorultaknak is van hova behúzódniuk, ha akarnak…
Ezen az imahéten is eszembe jut néhai 105 évet élt dicsőszentmártoni, erdélyi eredésű, mély életgyökérzetű, de évtizedeken át Győrben élt drága lelki nagymamám. Ilyen magas korban is ezzel lepett meg: – Édes Fiam, fogd rövidre a szót, mert sok dolgom van. – Mi az a sok dolog, Erzsike Néni? – kérdeztem vissza kétkedve. Erre elővette Bibliájából azt az imalistát, amelyen hetvennél több név volt feljegyezve, és a név mellé egy szó írva: – Érte ebben és ebben a dologban imádkozom, adok hálát helyette, s kérem az Úr vezetését számukra.
Óh, hány ilyen drága lelki nagymama kellene a mai Magyarországra is!
Nem csak imahéten. Hányszor, de hányszor éreztem, hogy hálaadó, istendicsőitő halk szava ott lebeg végső elszenderedése után is a szívem fölött. Jótékonyan. S még ma is hallom ősz hajú bibliai Annaként hangját: – Fiam, neked nehéz utad lesz, de ezt kaptad ajándékba. Becsüld meg nagyon és járd az utadat úgy, hogy imában minden nap kezedet, életedet, tiéidet az Úrra bízod. Akkor minden nehézség egy áldás-gyöngyszemmé változik majd. Már látom, tudom is, miért mondta ezt. Milyen jó, hogy kimondta…
Amióta nincs közöttünk, nekem az egyetemes imahét, meg az Allianz imahét az én drága lelki nagymamáért mondott hálaimákat is jelenti. Most már gyermekeimmel, és unokáimmal is. Meg annak tudatosítását, hogy a kegyelem és az Úr vezetése úgy vette körül a szívemet, földi létem középpontját, hogy lassanként láthatóvá váltak a körém vont isteni megtartó kegyelem évgyűrűi. Nem, nem nekem lett erős, kemény tartásom, nem is lettem soha “keménynyakú kálvinista”, hanem az Úr építette szépen, csendben a megtartó évgyűrűket körém.
Miként a címben, a kolozsvári szelídhangú protestáns költő, Reményik Sándor versével mondom, sokszor ismételve, évtizedek óta reggeli-esti csendességemben az erdélyi hívő poéta verssorát: VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT.
Imahéten és azután is, lesz alkalma kinek-kinek átgondolni, megszemlézni életének évgyűrűit, a kegyelem élő fonadékát, a szelídség acélgyűrűcskéit. Vegyük számba ezt is, amíg lehet. És hálát adni azokért, akikről Isten Lelke sugallatában tudhatjuk, sejthetjük: ő imádkozott értem.
Rólunk lesz-e valaki, aki egyszer ki tudja mondani: ő imádkozott értem. Kérjük el ezt a kegyelmi lehetőséget is, s gyakoroljuk magunkat abban, hogy így lehessen. Kísérje vagy éppen ha kell, vezesse elhatározásunkat Reményik Sándor versének gondolatmenete.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
