Valahonnan ismerős: fajtársaik halálából nyerészkednek a zsidók – négy és félmilliárdos kártérítést fizethetnek a palesztinok

Egy izraeli bíróság hatvankétmillió sékeles (mintegy négy és félmilliárd forintos) kártérítésre ítélte a Palesztin Hatóságot és a merénylőket egy 2001-ben elkövetett, három izraeli halálát okozó támadásért – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

2001. augusztus 25-én hat palesztin járművével egy személyautó mellé hajtott, majd tüzet nyitottak egy szabadságról hazatérő izraeli család tagjaira a Jeruzsálemet Modiin várossal az 1967-ben elfoglalt területeken keresztül összekötő autópályán.

A merényletben meghalt egy házaspár és a nő bátyja. A család két kislánya azért maradt életben, mert édesanyjuk a testével védte őket a golyózáporban. Az azóta eltelt tizenhat évben nagynénjük nevelte fel őket.

A rokonok 2008-ban nyújtottak be a bírósághoz 559 millió sékeles kártérítési igényt a Palesztin Hatóság, a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a börtönbe került hat merénylő ellen.

Hírdetés

A bírók már 2014-ben kimondták, hogy a Palesztin Hatóság is anyagi felelősséggel tartozik a történtekért, mert bátorított merényletek elkövetésére, a biztonsági erők fegyvereiből jutott a támadások végrehajtóinak, és anyagilag is támogatta őket.

A jóvátétel megállapításakor minden áldozat haláláért tízmillió sékelt, az árváknak fejenként hatmillió sékelt, és az elhunytak szüleinek egyenként ötmillió sékelt állapítottak meg, ami összesen hatvankét millió sékelt jelent.

Ennek negyven százalékát a Palesztin Hatóság, hatvan százalékát pedig a hat merénylő köteles megfizetni, és rájuk hárulnak a perköltségek is. Egyelőre nem világos, hogy Izrael miként tudja majd a gyakorlatban behajtani a bíróság megállapította összeget.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »