Valahol, valakik úgy döntöttek, megbüntetnek minket

Ahogy valószínűleg olvasóinknak is feltűnt, október végétől a közösségi hálón jóval kevésbé vagyunk láthatóak, drasztikusan lecsökkent a cikkeink elérése a Facebookon. Posztjaink tízszer kevesebb emberhez jutnak el, mint a büntetés előtti időszakban. Csak találgatni tudjuk, hogy ez meddig tart, de a büntetés ténye megkérdőjelezhetetlen.

Tetszik vagy sem, az életünk meghatározó részévé vált a Facebook: a politika, a közélet terepe lett néhány év alatt. Mára eljutottunk oda, hogy a minőségi sajtó is ezen a platformon találja meg leginkább az olvasóit. Az elmúlt időszakban ezt igazolták a Ma7 médiacsalád Facebook-elérései is, amelyben azonban mintegy negyedéve érzékelhető törés állt be.

A Facebook ezeket olyan kihágásként értékelte, ami miatt az elérésünket drasztikusan csökkentette, s ezen az sem segített, hogy a kifogásaikat azonnal orvosoltuk. A történetünk ezen a ponton látszik végtelenné válni, ugyanis az óriáscég láthatatlan útvesztőjében nincs olyan „illetékes”, akitől a helyzetünkre érdemi magyarázatot kaphatnánk.

Hírdetés

A helyzet tehát nagyon faramuci, hiszen mi mindent megtettünk, hogy az általuk hibának vélt kifogásokat helyrehozzuk, még ha mi magunk ezeket nem is éreztük vétségnek. Ugyanakkor értelmezhető válaszokat nem kaptunk a kérdéseinkre, még előzetes, sőt utólagos értesítést sem, mint ahogy az sem világos, meddig tart a büntetés. Így csak az jár el, aki teljhatalma tudatában intézi a dolgokat. Ami önmagában is felháborító.

Ez az ügy azonban korántsem csak rólunk és a Facebookról szól, ez Önöket, az olvasóinkat is érinti, hiszen a posztjaink tízszer kevesebb emberhez jutnak el, mint korábban, és ez nem kevés.

A büntetés tényét nem tudjuk érdemben befolyásolni, a végét sem látjuk, csak abban bízhatunk, hogy egyre népesebb lesz azok tábora, akik elkötelezetten a mi olvasóink, és nem csupán szembejövő posztként tekintenek ránk egy végtelen hírfolyamban, hanem munkánkat ismerve, tudatosan rákeresnek a www.ma7.sk-ra, ahogy most Önök is tették, és itt, az oldalunkon kapják meg a nap legfontosabb történéseiről a híreket.

Könnyebb lenne olyan harcot vívni, ahol az álláspontunkat érvekkel alátámasztva mondhatnánk el. Erre a Facebook nem ad lehetőséget.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »