Vajon mennyit fizettünk ezért a zsidó Rothschild bankháznak?

Vajon mennyit fizettünk ezért a zsidó Rothschild bankháznak?

Gazdaságosnak ígérkezik, és nem sért uniós jogot a két új paksi atomerőműblokk építésének terve – állapította meg a Rothschild bankház, amelyet korábban a magyar kormány kért fel a beruházás értékelésére. A Miniszterelnökség tegnap tette nyilvánossá a Rothschild-vizsgálat egészét, és küldte el Margrethe Vestager versenyjogi biztosnak is, hogy „az eljárás során világos és egyértelmű legyen a magyar kormány álláspontja”.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy bár független szakértői véleményről van szó, az ügyben nem a tanulmány megállapításai, hanem a brüsszeli illetékesek szakértői mondják ki a végső szót.

Hírdetés

A Rothschild bankház négy fő pontban foglalta össze a nyilvánosan hozzáférhető információ­kon alapuló pénzügyi elemzésének az eredményeit. Elsőként leszögezi, hogy a projekt előkészítése összhangban van az európai liberalizált és összekapcsolt piaci szabályozással. Megfelel annak a „trilemmának” is, amely szerint a beruházásnak egyszerre kell szolgálnia az ellátásbiztonságot, a dekarbonizációtm és gazdaságosan megvalósíthatónak kell lennie, azaz például ne igényeljen állami támogatást. Mindazonáltal a megtérülése függ a majdani piaci áraktól, a magyarországi áramkínálattól és attól, hogy mennyire vannak összekapcsolva az árampiacok. Az áramárak azonban egyes prognózisok szerint emelkednek majd.
Másodikként, még az előre jelzett legalacsonyabb, megawattóránként 65 eurós végfelhasználói árak mellett is megtérül a beruházás, vagyis a bevételei fedezni fogják a működési költségeit. A két új blokk már az üzembe helyezésétől nyereséget is termelhet, és később sem lesz szüksége semmilyen tulajdonosi tőkeinjekcióra. Piaci körülmények között is versenyképesnek mutatkozik.

Harmadikként a bankház szerint okkal feltételezhető, hogy az erőműnek a majdani bevételéből nemcsak önmaga normál üzemeltetésére, hanem minden más szükséges kiadására, például a kiégett fűtőelemek kezelésére is megfelelő mennyiségű pénze lesz.

Végül negyedikként megállapítják: annak ellenére, hogy a projekt egészét a magyar állam finanszírozza, az általa felhasználandó források igénybevételének feltételei összhangban vannak az uniós szabályozással.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »