Vajon az „Üsd a magyar fejét” milyen megnyilvánulás?

Vajon az „Üsd a magyar fejét” milyen megnyilvánulás?

Az UEFA könyörtelen harcot hirdetett a stadionokban elburjánzó kirekesztő, gyűlölködő megnyilvánulások ellen. Ám kettős mércével, részrehajlással nem lehet kiseprűzni a valóban aggasztó jelenségeket.

Nem kis megdöbbenéssel olvastam az UEFA honlapján, miszerint mégsem lesz zárt kapus mérkőzés a Szlovákia–Wales Eb-selejtező labdarúgó-mérkőzés Nagyszombatban. Ugyanis az Európai Labdarúgó-szövetség elfogadta a pozsonyi fellebbezést. A Nyonban székelő urak nyilvánvalóan bedőltek a szlovák fociszövetség magyarázkodásának, amelynek az a lényege, hogy szurkolóik a budapesti magyar–szlovák meccsen nem kirekesztő, rasszista rigmusokat, hanem csak „politikailag provokatív üzeneteket” skandáltak. Azért is enyhítették a szlovákok büntetését, mert idáig nem sújtották őket a nézők kirekesztésével.

Hírdetés

Jómagam – nyilván nem egyedül – szomorúan hallgattam Groupama Arénában a szlovák himnusz alatt süvítő füttyszót. Felháborodtam a Szlovákiát becsmérlő rigmusokon, gyűlölködő hőbörgéseken. Jogosnak tartom, hogy az UEFA döntése alapján felnőtt szurkolók a helyszínen nem tekinthetik meg a Magyarország–Azerbajdzsán mérkőzést, legfeljebb néhányan, a 14 éven aluli gyermekek kísérőiként.

De… Vajon a „Bi Maďara do hlavy” vagy a „Maďari za Dunaj!” és ehhez hasonló rikoltozások nem nacionalista, rasszista megnyilvánulások? Ezeket is üvöltözték a Fradi stadionjában. A mérkőzés hivatalos ellenőre is feljegyezte beszámolójában. Kollégája tavasszal viszont elsiklott afelett, hogy Nagyszombatban, bizony, a magyar himnuszt fütyülték ki. Ami tény, de nem lehet mentség az utóbbi esetre. Ám ha akkor az úriember elfogulatlan, akkor Szlovákia mostanság már szintén visszaeső lehetne.

Az UEFA könyörtelen harcot hirdetett a stadionokban elburjánzó kirekesztő, gyűlölködő megnyilvánulások ellen. Ám kettős mércével, részrehajlással nem lehet kiseprűzni a valóban aggasztó jelenségeket. Sokkal inkább vérszemet adhatnak a kedvezményezetteknek, mert például a mostani verdikt azt sugallja, hogy a nemrég a budapesti selejtezőn, máskor Pozsonyban, Nyitrán, Nagyszombatban főleg a DAC mérkőzésein menetrendszerűen felhangzó magyarellenes rigmusok nem minősülnek rasszista megnyilvánulásnak…


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »