Vajon a szudáni Abdallah késes ámokfutásának célja terror vagy csak a közrend megzavarása?

Vajon a szudáni Abdallah késes ámokfutásának célja terror vagy csak a közrend megzavarása?

Vizsgálatot indított a párizsi terrorellenes ügyészség szombat este a délkelet-franciaországi Romans-sur-Isere városban délelőtt elkövetett késelés ügyében, amelynek során két embert meghalt, további öt pedig megsebesült.

A vádhatóság közleménye szerint az első vizsgálatok azt mutatták, hogy a helyszínen őrizetbe vett feltételezett elkövető, Abdallah A.-O, egy 1987-ben született szudáni menekült, gyilkos ámokfutást hajtott végre "a közrend szándékos súlyos megzavarása vagy pedig terrorizmus céljával".

Az ügyészség jelezte, hogy az elkövető lakhelyén végzett házkutatás során olyan "vallási jellegű, kéziratos dokumentumokat találtak, amelyekben az elkövető arra panaszkodik, hogy hitetlenek országában kénytelen élni". Feltételezhető, hogy a kéziratot a szudáni gyanúsított írta.

Christophe Castaner belügyminiszter délután a helyszínre látogatott, ahol feltételezhető terrortámadásról beszélt.

Emmanuel Macron államfő a Twitteren gyalázatosnak minősített a támadást, és jelezte, hogy annak minden részletére fényt fognak deríteni a hatóságok, valamint együttérzését fejezte ki a támadás áldozatainak hozzátartozóival és sebesültjeivel.

Hírdetés

Azt kérte, hogy öljék meg, de a rasszista rendőrök sajnos nem hallgattak rá

A szudáni férfi szombat délelőtt 11 óra előtt a 35 ezer lakosú kisváros központi részén – ahol lakik – először egy dohányboltban támadta meg a tulajdonost, majd a hentesboltban, végül az utcán támadott meg embereket. A rendőrség valamivel dél előtt fogta el. A férfi nem tanúsított ellenállást, a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások betartását ellenőrző rendőrök állították elő, akiktől azt kérte, hogy öljék meg – mondta a francia hírügynökségnek David Olivier Reverdy, az egyik rendőri szakszervezet képviselője.

A férfi a járdán térdelve arabul imádkozott, mielőtt a rendőrök előállították – közölte az ügyészség.

Az öt sebesült közül három ember állapota stabil, ketten életveszélyes állapotban vannak – közölték rendőrségi források.

Franciaországban az elmúlt négy évben 256-an haltak meg iszlamista merényletekben. Tavaly három késes támadást nyilvánítottak terrorcselekménynek a hatóságok, idén ez volt a második késelés, amely miatt a terrorellenes ügyészség vizsgálatot indított.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »