Ilija Tucić irodalmár, újságíró és író két könyvét ismerhette meg a közönség Belgrádban, a VMSZ városi szervezetének rendezvényén. Az újvidéki születésű szerző dokumentumfilmjeibe is betekintést kaphattak az érdeklődők, ezek témája Vajdaság.
A Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezetének helyisége benépesedett könyvbarátokkal. Biljana Trboljevac, Belgrád: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma este itt lehetek és hogy megismerhettem Ilija urat. Ő maga, szerintem, kimeríthetetlen forrása azoknak a történeteknek, amelyek a Vajdaságról, a síkságról és arról a nyugalomról szólnak, amely Vajdaságot jellemzi, és amelyről én nagyon keveset tudok.”
A könyvbemutatón Ilija Tucić a Kis történetek Vajdaságból és a Kezdet végén című könyveit vehették kézbe az érdeklődők. A szerző részleteket olvasott fel belőlük. Benárik Attila, Belgrád: „Az volt a ma estének a témája, hogy maradjunk valójában azok, amiknek születtünk, és azokat a hagyományokat, amiket gyerekkortól tanultunk és szüleinktől, a dédanyáinktól, dédapáinktól, azokat meg is tartsuk.”
A Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezete a fővárosban gyakran szervez ilyen és ehhez hasonló találkozókat, irodalmi esteket. Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke: „Ez a belgrádi programunk azon része, amely a kultúrára, az irodalomra és mindenekelőtt a nemzetek összekapcsolódására vonatkozik, ezért is hívják Érintéspontnak. Tehát arról szól, hogy össze vagyunk kötve – a szerb és magyar nemzet – és a mai vendégünk, reméljük, ezt a legjobb módon mutatja be az előadásán keresztül.”
A Vajdasági RTV munkatársaként Ilija Tucić egy tizenhárom részes dokumentumsorozatban mutatja be a vajdasági táj szépségét, az itt élők sorsát. A sorozat címe: A szép nagy rónaságon. Hat könyve jelent meg eddig. Zárógondolatként elmondta, hogy az életben minden nagyon gyorsan változik, csak az emberi lélek marad változatlan. „Valójában a munka az, ami sokkal dominánsabban határozza meg, mint a hideg fröccs és forró leves mellett a szórakozás. Aztán minden bizonnyal a mértéktartásunk, és igen, a rend iránti érzékenységünk. Az a függőleges, egyszerű isteni rend, ahogy mondani szokás – megvan az aratás ideje és a vetés ideje – de a mi számunkra sokkal fontosabb a horizontális rend, az a rend, amelyet egymás között teremtünk, tisztelvén egymást. Szóval, mindez Vajdaság.”
A könyvbarátok kérésére az író dedikálta is a megvásárolt példányokat.
Forrás: Pannon RTV
The post Vajdaságot mutatták be Belgrádban appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »




