Vajdaságban bevezetik a rendes és a rendkívüli árvízvédelmi készültséget is

Vajdaságban bevezetik a rendes és a rendkívüli árvízvédelmi készültséget is

Ma, szeptember 19-én kihirdetik a rendes árvízvédelmi készültséget a Duna északi szakaszán, Bezdánnál és Apatinnál, pénteken pedig a folyó további szakaszain is, egészen Zalánkeménig (Slankamen), közölte a tartományi kormány.

Ez azon a találkozón hangzott el, ahol Vladimir Galić tartományi vízügyi titkár és Srđan Kružević, a Vajdaság Vizei igazgatója beszélt a Duna menti települések képviselőivel a jelenlegi helyzetről és a folyó vízszintjének emelkedéséről, „tekintettel arra, hogy mekkora az árvíz az európai országokban”. „Úgy gondoljuk, hogy (a Duna) el fogja érni a rendkívüli árvízvédelmi szintet, de rajtunk múlik, hogy készen állunk-e”, mondta Galić.

Az ülésen elhangzott, hogy a Duna szintje egy méterrel emelkedett meg Bezdánnál és Apatinnál a keddi helyzethez képest, Újvidéken pedig 70 centiméterrel, de további 2,5-3 méteres emelkedés várható, „amellyel eléri a rendkívüli árvízvédelmi szintet”.

Hírdetés

Kružević szerint számos olyan település van a töltés túloldalán, amely veszélyben lesz a rendes árvízvédelmi készültség idején is, mert ezek a települések védelem nélküli területen, árterületen épültek. Rámutatott arra is, hogy a hatóságok kötelesek segítséget nyújtani. Hozzátette: a vízszint tetőzése szeptember 24-e és 26-a között várható, de fél méterrel alacsonyabb lesz, mint 2013-ban.

Elmondta azt is, hogy Szerbia nincs olyan mértékű veszélyben, mint azok az európai országok, ahol jelenleg hatalmas gondokat okoz az árvíz, szerinte ugyanis akkor lesz okunk az aggodalomra, ha Ausztriában elolvad a hó, és az egybeesik a jelenlegi árhullámmal.

A megbeszélésen az illetékesek tájékoztatták a helyi önkormányzatok képviselőit, hogyan kell eljárniuk akkor, ha az árvíz eléri a településüket, majd megegyeztek abban, hogy naponta egyeztetnek annak érdekében, hogy figyelemmel kísérjék a helyzetet. Az ülésen Újvidék, Zombor, Apatin, Hódság, Bács, Palánka, Petrőc, Belcsény, Karlóca, Titel, Inđija, Nagybecskerek, Ópazova, Pancsova és Kevevára képviselői voltak jelen.

Forrás: vajma.info

The post Vajdaságban bevezetik a rendes és a rendkívüli árvízvédelmi készültséget is appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »