Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás jöhet Gyurcsány ellen

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás jöhet Gyurcsány ellen

Az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros vagyonnyilatkozatát”, ez nem történt meg, pedig „valami nagyon nem stimmel”.

Gyurcsány Ferenc aláírása – blikk.hu

A Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy „ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók” a DK elnöke körül – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hírdetés

Hollik István azt mondta, az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros vagyonnyilatkozatát”, ez nem történt meg, pedig „valami nagyon nem stimmel” a DK elnökének pénzügyei körül.
   
Hozzátette: Gyurcsány Ferenc, aki szereti a nép egyszerű gyermekeként beállítani magát, az elmúlt négy évben több mint 2 milliárd forintot vett ki Altus nevű cégéből.
   
Az ellenzéki politikus 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, csak a foglaló volt 225 millió forint „egy titokzatos ingatlanért”, továbbá „300 millió forintos osztalékadót emleget, meg hogy 200 millió forintot Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában kell keresni” – sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
   
A DK elnöke azt is állítja – folytatta -, hogy 100 millióért „csinosította ki” az Apró-villát, „egy 100 milliós ház is felbukkan Kötcsén”, továbbá közlése szerint 70 millió forintot költött a gyermekei iskoláztatására, 80 milliót pedig a gyermekei lakására.

A nép egyszerű gyermeke – MTI, archív
   
„Ezek a pénzügyek sok mindent bizonyítanak, de azt biztosan nem, hogy Gyurcsány Ferenc a nép egyszerű és átlagos gyermeke lenne” – fogalmazott Hollik István, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc ezekhez a milliárdokhoz „rablóprivatizációnak köszönhetően” jutott hozzá, „a régi pártállami kapcsolatait kihasználva”.
   
A kommunikációs igazgató azt mondta: „akárhogy osztunk-szorzunk”, azt látni, hogy Gyurcsány több százmillió forinttal nem tud elszámolni, a cégéből kivett ugyanis 2 milliárd forintot, de messze nem költött el ennyit, a különbözet viszont nem jelenik meg a vagyonnyilatkozatában, ezért tartják indokoltnak az eljárást.
   
DK-elnök múlt vasárnapi évértékelőjét Hollik István úgy kommentálta: ez az évértékelő is megerősítette, hogy a balliberális pártok valódi vezetője Gyurcsány Ferenc.
   
Karácsony Gergely főpolgármester Hír TV-vel szembeni bojkottját a Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésre válaszolva álszentségnek, kettős mércének nevezte.
   
Közölte: az a megengedhetetlen és felháborító, hogy Novák Katalin Fidesz-alelnököt Karácsony Gergely válaszra sem méltatta Jávor Benedeknek, Budapest brüsszeli irodavezetőjének kirekesztő, nőket sértő megjegyzése ügyében.
   
A Fidesz európai néppárti tagsága ügyében – szintén kérdésre – Hollik István azt közölte: a Fidesz továbbra is azt tapasztalja, hogy a pártcsalád egyre inkább balra sodródik, pedig a magyar kormánypárt szerint a néppárt akkor tud újra sikeres lenni, ha visszatér a markáns kereszténydemokrata politizáláshoz. Fontos szempontnak nevezte, hogy a Fidesz német stratégiai szövetségesei a néppártban maradásra biztatják, de – jelezte – a tagságáról a végső döntést a magyar kormánypárt hozza majd meg.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »