Vagy fizet, vagy elvágja a torkát – A kisebbségi lakásüzlet

A gyanú szerint a sértett 2018. év végén bérbe vette a gyanúsított makói házát havi 50 000 forintos bérleti díj ellenében. A házból azonban négy nap után kiköltözött. Bérleti díjat nem fizetett, a gyanúsított többször próbálta meg elkérni tőle – áll a Csongrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Március 17-én délelőtt Makón a bérlet tárgyát képező ingatlan előtt elsétált a sértett – vesztére. A gyanúsított észrevette, arcon ütötte, kiabált vele, majd közölte, hogy azonnal fizessen neki 10 000 forintot vagy kérjen kölcsön, különben elvágja a torkát. Ennek oly módon is nyomatékot adott, hogy ujjával a nyakán mutatta a sértett felé, mit fog tenni vele.

Hírdetés

Miután hiába fenyegette a sértettet, mert pénzt továbbra sem kapott, még aznap délután felkereste a volt bérlőt. Az ingatlan falát verve kiabálta, hogy mindannyian meghalnak, akik a házban vannak és fizessenek, vagy meghalnak.Megpróbálta a sértettet megütni, de megakadályozták ebben.

Önbíráskodás bűntettének kísérlete, valamint testi sértés vétsége miatt indult eljárás. Az ügyészség a bűnismétlés veszélye okán indítványt tett: egy hónapra rendeljék el a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »