Vagy dada, vagy Cservenkáné

Vagy dada, vagy Cservenkáné

„Lajos, egy négy évvel ezelőtti adatsorban mit keres az idei koronavírus? Szerintem vedd le, mert visszaüt” – írta Ceglédi Zoltán politikai elemző Korózs Lajosnak, a parlament népjóléti bizottsága szocialista elnökének, aki egy 2016-os Eurostat-grafikonnal próbált statisztikát hamisítani. Korózs sokoldalú, legutóbb álmentős videót hamisított a „nagyszerű asszonnyal”, akiről kiderült, szélhámos. Korábban a pénzért vásárolt rokkantsági bizonyítványt száműzni akaró kormányzati szándékot nevezte Mengele-tervnek.

A szocialisták Lajosa mellé, úgy látszik, nem elég egy politikai dada. Több is kellene.

(…) Ez valami olyasmi, mint a patkányozó Bangóné Borbély Ildikó (v)iszonya a helyesírási szótárral, vagy a kifelé nyíló, záródó ajtónak szaladó, mégis hanyatt vágódó Kunhalmi Ágnes színibemutatója a közmédiában, gyerekes vihorászása egy sajtótájékoztatón, legújabban pedig saját párttársai „fideszbérencezése”.

Hírdetés

(…) Hogy ez a csapat az álomvilágból hová jutott, arról a pártból kirúgott volt Pest megyei elnök, Kovács Barna – a pártvezetés tisztogatása előtt Kunhalmi Ágnes helyettese az országos választmányban – a köztévében mesélt el egy régi történetet. A pártállami időkben Kádár egyik bizalmasát, a hírhedt Cservenka Ferencnét választották a megyei pártbizottság élére. Cservenkáné 98,6 százaléknyi szavazatot kapott. A kommunista pártvezetés egyik tagja ijedten kérdezte, mi a baj a megyében, hogy ilyen rossz lett a voksolás eredménye. Párhuzamként a jelen. Szeptemberben, a tisztújítás előtt a pártvezetés kizárások sorozatával lefejezte az elnök riválisát, a Mesterházy Attilát támogató Pest megyei szervezeteket, magát a rivális indulását is ellehetetlenítették. Így kiszorítottak harminc voksot, a volt KISZ-komisszárral, Szekeres Imrével átíratták a kongresszus forgatókönyvét. Egyedüli jelöltként Tóth Bertalan férfi társelnökjelölt mellett a szintén ellenfél nélküli Kunhalmi Ágnes maradt talpon. A női társelnök így is csupán 86 százalékot kapott. A nyilvánosságban mégis lelkesen hazudozott a nagyarányú felhatalmazásról és a páratlan bizalomról.

A valóság a múlt szombaton ismét szembejött: a megismételt Pest megyei tisztújításon a társelnökök és a teljes pártelnökség bizalmasa, aki maga is tagja az elnökségnek, vagyis Bárány Balázs elbukott. Nem csupán azért, mert a német származású solymári polgármestert „elfajzott svábnak, fasiszta baromnak” nevezte. A tizennégy párttisztségnél az elnökség mind a tizennégy jelöltje ugyanígy járt. Demokratikus pártokban ilyenkor szokott testületileg lemondani a teljes pártvezetés. Hisz egy bizalmi szavazáson buktak el. Tegnap a parlamentben úgyszintén. A németség országgyűlési képviselője, Ritter Imre ugyanis a német nemzetiséget ért „brutális támadásnak” nevezte a történteket, és úgy vélte: ki kell zárni a közéletből, aki ilyen kijelentést tesz.

Az MSZP-ben viszont a Solymáron történtek után a fasisztázó Bárány Balázst külügyi igazgatónak nevezték ki.

Bán Károly: Bazi nagy szoci bukta


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »