Vágó István kancsalul, festett egekbe néz

Vágó István kancsalul, festett egekbe néz

A kvízmester, a Demokratikus Koalíció egyik korifeusa megint viccelni méltóztatott.

Mi pedig tudjuk, ha Vágó viccel, akkor a hallgatóság egyik fele kínjában nevet, a másik felének pedig egyszerűen feláll a hátán a szőr. Legutóbbi Facebook bejegyzésében ezt írta: „Ma egy jót kirándultunk. Attól eltekintve, hogy a stadiont őrző egyik cerberus minősíthetetlen hangon zavart el a bejárattól, ismét sok szépet láttunk. Hazafelé aztán különösen a helységnévtábla tetszett: ’Felcsút vége’.”

Arról nem szólt ez a csupa humor jóember, hogy a cerberust milyen értelemben használta. Mert ugye a mitológiában a cerberus egy háromfejű kutya, aki az alvilág bejáratát őrzi. Voltaképpen nem lepne meg, ha Vágó a sport, az egészséges életmód helyi szentélyét alvilágnak nézné. Egy DK-s liberális szerint ugyanis a stadionépítés maga a pokol, ahol a gyerekeket egészséges életmódra nevelik, ergo Vágó szerint tehát fölfogható akár az alvilág bejárataként is. Az egészség ugyanis számukra kifejezetten egyet jelenthet a szörnyűséggel. Erről például oltásellenes kampányuk fényesen tanúbizonyságot tett. Ahogy igaz ez az alvilági szemlélet a gyerekek egészséges fejlődésére is. Nem véletlenül áll ki ezerrel a Demokratikus Koalíció a gyermekvédelmi törvény ellen, amit a vele kapcsolatos népszavazás révén a népakarat nagy valószínűséggel elsöprő mértékben meg fog erősíteni.

Azért is jobb, hogy a háromfejű kutya elzavarta Vágóékat a bejárattól, mert ha beengedte volna őket, akkor onnan már senkit nem ereszthet ki. S mi lenne így a gyurcsányisták kedvenc szórakozásával, a demokráciával, amit – az előválasztási előkészületek is megmutatják – rajtuk kívül mindenki komolyan vesz. Maradjon csak Vágó szabad, szórja a hülyeségeit, aztán majd meglátjuk, mennyire veszik őket komolyan az előválasztó polgárok.

A cerberus szó másik jelentése – átvitt értelemben – egy fontoskodó személy, aki hivatalok kapujában felesleges szigorúsággal őrködik, fontoskodik. Ha tehát egy éber őr zavarta el Vágót a bejárattól, akkor ő is helyesen cselekedett, már csak biztonsági okokból is. Részint mert ott – meccs híján – semmi keresnivalója, részint pedig egy DK-sról csak egyet lehet biztosan tudni: akkor sem mond igazat, hogyha kérdez.

Hírdetés

Kutyabőrükre a folytonos hazudozás bevállalását maga Gyurcsány Ferenc írta fel még Őszödön.

Hazafelé tartva a vicces kedvében lévő Vágónak eszébe jutott még egy nagy poén, amelyet oda is biggyesztett bejegyzése végére. „Felcsút vége.”

Nekem meg erre Vörösmarty A merengőhöz című versének két sora jut eszembe. Így szól: „Ábrándozás az élet megrontója, / Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.”

Horváth K. József – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »