Vádemelés az élettársát hason szúró 32 éves nővel szemben

Vádemelés az élettársát hason szúró 32 éves nővel szemben

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség azzal a 32 éves nővel szemben, aki 2021 márciusában, konyhakéssel szúrta hasba élettársát.

A vádirat szerint az elkövető és élettársa Litér mellett, egy plédekből és nylonból összetákolt sátorban lakott. Mindketten italozó életmódot folytattak, munkával, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, idejük nagy részét a mintegy kilenc négyzetméteres bódéban töltötték.

Hírdetés

2021. március 11-én mindketten nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. Az ittas sértett pedig kötekedni kezdett a szintén ittas élettársával, szapulta a nőt, majd annak visszaszólásai miatt meg is pofozta.

Az élettársak kötekedése estére veszekedésbe torkollott, amelynek során a férfi megjegyzéseket tett a nő korábbi kapcsolataira, valamint a hozzátartozóira is.

A lefekvéshez készülődő vádlott, megelégelve az ágyban fekvő élettársának sértegetéseit, az ágy szélén ülve idegességében felkapott egy tőle karnyújtásnyira lévő konyhakést, és ugyanazon lendülettel hason szúrta vele a sértettet.

A nő a tettének következményeit látva pánikba esett és sírva fakadt, majd a férfi mobiltelefonjáról felhívta a segélyhívót, és segítséget kért.

A vádlott a szúrással életveszélyesnek minősülő sérülést okozott, amely szakszerű orvosi ellátás nélkül a sértett halálához is vezethetett volna.

Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta az ügyről dönteni hivatott Veszprémi Törvényszéknek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »