Vádat emeltek Töröcskei István volt bankvezér ellen

A Zala Megyei Főügyészség vádat emelt a mára felszámolás alatt álló Széchenyi István Hitelszövetkezet igazgatóságának és cenzúrabizottságának volt elnökei és tagjai ellen, köztük Töröcskei István "jobboldali" üzletember ellen – értesült a 24.hu.

Az ügyészség megkeresésükre közölte, a vádirati tényállás lényege szerint az ügy nyolc érintett vádlottja 2012-ben és 2013-ban a hitelkihelyezésekkel kapcsolatban megszegte vagyonkezelői kötelezettségét, és 500 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott. A társaság pénzügyi beszámolói szerint ezekben az években Töröcskei volt a zalaegerszegi székhelyű hitelszövetkezet igazgatósági elnöke.

Az ugyanakkor fontos, hogy ez az ügy nincs összefüggésben a Széchenyi Banknál zajló eljárással, amelyben bűnszervezetben elkövetett hatmilliárd forintos károkozással gyanúsítják Töröcskeit és társait, és ami miatt egy hónapja letartóztatta a rendőrség a korábbi bankvezért.

A 2014-ben, csaknem egyszerre becsődölt hitelszövetkezet és bank ügye közt mindössze Töröcskei István személye az átfedés: ő mindkét ügyben érintett. Előbbiben vádlottként, utóbbiban gyanúsítottként.

Hírdetés

A Széchenyi István Hitelszövetkezet körülbelül hatezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. Piaci részesedése ugyanakkor nagyon csekély volt a hitelintézeti szektorban. Töröcskei 2009 júliusától töltötte be a pénzintézet igazgatósági elnöki posztját, egészen 2014 november 6-ig, amikor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a hitelszövetkezet működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki az intézményhez. Ezután már nem volt megállás, nem sokkal később a társaság felszámolási eljárás alá került.

A pénzintézet betéteseit az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanította. Összesen 2705 károsultnak 8,9 milliárd forintot fizetett az OBA. Ezek háromnegyede magánszemély volt. Érdekesség, hogy Töröcskei István egy ideig az Államadósság Kezelő Központ vezetője volt, amely éppen a kártalanító szervezet, az OBA vagyonát is kezelte.

Figyelemre méltó körülmény, hogy mind a Széchenyi Hitelszövetkezet, mind a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. története majdnem hat évvel ezelőtt ért véget, mégis mindkét ügyben szinte egyszerre jutottak eredményre a nyomozóhatóságok. Előbbi ügyben május végén született vádemelés, utóbbiban pedig júniusban gyanúsították meg a bankvezetőket. Mégis a Széchenyi Banknál történtek miatt aggódhat jobban Töröcskei, ugyanis ha bebizonyosodik a hatmilliárd forint kárértékre bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés bűntette, egészen biztosan súlyos büntetés várhat a pénzintézet alapító-tulajdonosára.

Az bizonyos, hogy a Széchenyi Bank ügyében érintettek a lehető legnagyobb titokban próbálják tartani a részleteket. Egyelőre például azt sem sikerült kideríteni, hogy ki Töröcskei István jogi képviselője. Az ügy Mészáros Lőrinc ügyvédjét is elérte, Vörös József szintén gyanúsítottja bankügynek, ám az ő védője sem járult hozzá, hogy a bíróság kiadja a nevét a sajtónak, írja a lap.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »