Vádat emeltek Izsák fideszes polgármestere ellen, aki maga költözött be az EU-s pénzből épült vadászházba

Vádat emeltek Izsák fideszes polgármestere ellen, aki maga költözött be az EU-s pénzből épült vadászházba

A településvezetőt az N1TV stábja buktatta le, az ügyben pedig nyomozás is indult, a NAV nyomozói több házkutatást is tartottak az ügyben.

A Miniszterelnökség júniusban közleményben tudatta, hogy Mondoknak vissza kell fizetnie a jogtalanul elköltött 35 milliót, megállapították ugyanis a nyilvánvalót, hogy az ebből az összegből épült vadászházat „szabálytalanul, magáncélra használják, az ingatlant túlnyomóan Mondok József és ismeretségi köre veszi igénybe”.

Az ügyészség mai közleményéből kiderül: a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt három férfival szemben, akik valótlan tartalmú okiratok felhasználásával jogosulatlanul vettek igénybe költségvetési támogatást.

A közlemény szerint a polgármester a támogatást folyósítót tévedésbe ejtette és ezzel 35 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A másodrendű vádlott a cég időközben bejegyzett képviselőjeként a hozzátartozója fenti bűnös tevékenységéhez – az okiratok aláírásával és benyújtásával – szándékosan segítséget nyújtott.

Hírdetés

Kiderült az is, hogy Mondok József az egyik közmunkást a saját maga által használt vadászházban dolgoztatta, miközben neki hivatalosan a Helytörténeti Múzeumban kellett volna feladatokat ellátnia.

Ebben segítette a polgármestert a harmadrendű vádlott, aki a költségelszámoló munkalapokon valótlanul úgy nyilatkozott, hogy a közmunkás tényleg a helyi múzeumban lát el feladatokat. Ezzel 934 ezer firubtis vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Az ügyészség az I.r. vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. Társainak bűnsegédként kell felelniük.

Hasonló történetről számoltunk be Szabó Zsolt államtitkár esetében is, ám abban az ügyben nem indult nyomozás.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »