Vádat emeltek Epstein ellen – emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatot működtetett a pedofil zsidó

Több tucatnyi kiskorú lány elleni szexuális visszaélés miatt vádat emeltek Jeffrey Epstein amerikai milliárdos ellen.

A milliárdos a vádirat szerint 2002 és 2005 között emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatot működtetett, amelynek szándékosan kiskorú lányokat, köztük 14 esztendős gyermekeket csalt New York-i lakásába és a floridai Palm Beachen lévő villájába, illetve "közvetített ki", továbbá ő maga is szexuálisan zaklatta őket.

A 66 éves Epstein több száz dollárt fizetett áldozatainak, miközben tudatában volt annak is, hogy kiskorúak. Néhányuknak külön fizetett azért, hogy más kislányokat csábítsanak a bűnöző hálózathoz.

A milliárdos korábban – a bírósági dokumentumok tanúsága szerint – azt állította: fogalma sem volt arról, hogy az áldozatok kiskorúak és a szexuális kapcsolatokra egyébként is közös megegyezés után került sor. A hálózat működtetésében részt vettek vállalkozásának munkatársai is, akiket külön javadalmazott ezért.

Epstein ugyanebben az ügyben egyszer már elkerülte a szövetségi vádemelést: 2009-ben az enyhébb bűncselekménynek számító prostitúció vádjában kötött vádalkut az egyik floridai ügyészséggel. Akkor 13 hónapos börtönbüntetésre ítélték, amelyet le is töltött, bár kivételezett helyzetben, mert napközben "munkahelyi teendőkre" hivatkozva elhagyhatta a büntetés-végrehajtási intézetet. A vádalkut megtárgyaló ügyészek között volt az az Alexander Acosta, aki ma a szövetségi kormány munkaügyi minisztere.

Hírdetés

Jeffrey Epsteint a hétvégén New Jersey-ben a repülőtéren tartóztatták le, amikor magángépével megérkezett Párizsból. Letartóztatása után a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több mint egy tucatnyi ügynöke kutatta át a lakását.

A milliárdost Donald Trump amerikai elnökkel is jóban volt, a New York Magazine Epsteinről szóló, 2002-es portrécikkében idéznek is tőle néhány különös mondatot:

Tizenöt éve ismerem Jeffet. Nagyszerű fickó. Remekül lehet szórakozni mellette. Azt is mondják, hogy legalább annyira kedveli a gyönyörű nőket, mint én, sokan közülük fiatalabbak. Nem férhet kétség ahhoz, hogy Jeff élvezi a társasági életet.

A Business Insider arra hívta fel a figyelmet, hogy Epstein a 2000-es években számos további hírességgel, politikussal, üzletemberrel kötött barátságot, 2002-ben egy beszámoló szerint privát repülőjén reptette a korábbi amerikai elnököt, Bill Clintont, a metoo-botrányba belebukott színészt, Kevin Spacey-t és a komikus Chris Tuckert egy afrikai "jótékonysági" túrára.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »