Vádat emeltek az ifjú hölgyek ellen, akik buszelkötősre itták magukat

Vádat emeltek az ifjú hölgyek ellen, akik buszelkötősre itták magukat

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három fiatal nővel szemben, akik idén áprilisban a sándorfalvi autóbusz-pályaudvaron kinyitottak, majd beindítottak egy buszt, és azzal ittasan Szegedre vezettek.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten az autóbusztársaságnál dolgoztak takarítóként, és ismerték az autóbuszok kulcs nélküli kinyitásának technikáját. Kiegészülve egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lánnyal 2019. április 5. napjáról 6. napjára virradóra Sándorfalva központjában a játszótéren beszélgettek és italoztak, majd az autóbusz-pályaudvarra mentek. Valamikor éjjel 2 óra körül a mintegy 55 millió forint értékű autóbuszt kinyitották, majd beszálltak a buszba mind a négyen, és mivel fáztak, beindították, hogy fűteni tudjanak. Az utastérben tovább beszélgettek és italoztak, majd egyikük a járművet vezetve tett néhány kört az állomáson, illetőleg a környékbeli tanyák között a dűlőutakon.

Hírdetés

Miután a buszpályaudvarra visszaértek, elhatározták, hogy egy éjjel-nappal nyitva tartó dohányboltba indulnak Szegedre, valamint egy, a sándorfalvi autóbuszpályaudvaron hajnalban műszakot kezdő sofőr ismerősüket is meg akarták lepni azzal, hogy elmennek érte. A vádlottak 4 óra körül érkeztek vissza Sándorfalvára, útközben Szegeden is, illetőleg Sándorfalván is két-két közlekedési jelzőtáblát döntöttek ki, amivel a buszban mintegy 600 000 forint kárt okoztak.

A Szegedi Járási Ügyészség a fiatalkorú vádlottat és két, a busztársaságnál dolgozó fiatal felnőtt társát jármű önkényes elvételének bűntettével, míg a buszt vezető nőt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével is vádolja. A gyermekkorú társukkal szemben a rendőrség az eljárást megszüntette.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – közölte honlapján az ügyészség.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »