Vádat emeltek a vértesszőlősi katonai "mentés" ügyében

Vádat emeltek a vértesszőlősi katonai mentés ügyében – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja az állami légi jármű parancsnokát, egyben pilótáját.

A közleményben felidézték: a Magyar Honvédség kutató-mentő egysége 2020. július 5-ei szolgálata ellátása során riasztást kapott arról, hogy Vértesszőlős közelében egy siklóernyős a fák közé zuhant. Miután a katasztrófavédelem a mentést a földről nem tudta végrehajtani, a vádlott a Mi-8 Rescue 34 típusú helikopterrel a helyszínt megközelítette, majd megkezdte a paplanernyőjével együtt egy fa lombkoronáján rekedt sértetlen siklóernyős mentését.

Ennek során a parancsnok – miután a csörlőzést veszélyesnek ítélte meg – többszöri rárepülést követően a helikopterrel elkezdte megközelíteni a siklóernyőst abból a célból, hogy a fedélzeten tartózkodó ejtőernyősök egy 60 méter hosszú alpinkötélhez rögzítve egy másik, összetekert alpinkötelet engedjenek le a részére, amelynek segítségével saját erejéből leereszkedhet.

Hírdetés

Ennek a mentési módszernek az elkezdésekor a vádlottnak fel kellett volna mérnie azt, hogy a rotorlapátvégek által keltette légörvények a fák ágainak letöréséhez és a fán rekedt paplanernyő belobbanásához vezethetnek, ezért az a sértettre nézve veszélyes – tartalmazza az ügyészség közleménye. Hozzátették: ennek ellenére a parancsnok az elvárható körültekintés – elsősorban a földfelszínen tartózkodó kárhelyszínparancsnoktól történő tájékozódás -, valamint a művelet következményeinek felmérése nélkül kezdte meg a feladat végrehajtását.

A helikopter által keltett turbulens légáramlat a siklóernyő belobbanásával járt, ami letörte azt a faágat, ahol a sértett tartózkodott, aki emiatt a földre zuhant. Az esés következtében a sértett életveszélyesen megsérült, majd egy hónappal később életét vesztette, míg a földön tartózkodó mentőtiszt a lezuhant ágak miatt 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyészség szerint a vádlott cselekményével gondatlanságból veszélynek tette ki a sértettek, valamint a mentés helyszínén a földön tartózkodó emberek életét, testi épségét. Vádiratában az ügyészség azt indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa ítélje a katonát végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és határozott időre tiltsa el a légi járművek vezetésétől.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »