Vadásznak az amerikai katonákra Irakban

Vadásznak az amerikai katonákra Irakban

Nem csak az  Iszlám Állam nevű vahabita terrorszervezet kiemelt célpontja az iraki hadjáratban közreműködő amerikai katonák , hanem  Moktada Al-Szadr síita hitszónok is az amerikai katonák megtámadására szólította fel híveit.

A több tízezer követővel rendelkező befolyásos síita hitszónok hivatalos honlapján a felhívással kapcsolatban csak annyit közölt, hogy “számunkra ők célpontok”.

Al-Szadr annak okán vált ismertté, hogy Mahdi hadserege nevű síita fegyveres szervezete támadást indított 2004-ben az Irakban állomásozó amerikai csapatok ellen, és éveken át harcot folytatott ellenük és az iraki kormányerők ellen.

A becslések szerint több tízezer fős, nagy befolyással rendelkező milíciát 2008-ban oszlatták fel. A milícia 2014-ben azonban újra felállt – ezúttal Béke Brigádok néven – hogy részt vegyen az Iszlám Állam elleni harcokban az iraki kormány szövetségeseként.

Szadr hívei az utóbbi időben több kormányellenes tüntetést rendeztek, jórészt a hitszónok felhívására. Legutóbb pénteken gyűlt össze több tízezer ember, hogy tiltakozzon az országban tapasztalható korrupció és vallási viszály ellen.

Hírdetés

A síita hitszónok követői emellett az utóbbi hónapokban kétszer is betörtek az iraki állami intézményeknek és számos nagykövetségnek helyet adó, erősen védett bagdadi zöld zónába, hogy ezzel nyomatékosítsák egyebek közt a kormányátalakítási reformokról szóló követeléseiket.

Al-Szadr és hívei az amerikai katonákat megszállókként kezeli, és Washingtont teszik felelőssé, hogy Saddam Hussein rendszerének megdöntése után polgárháborúba került Irak. A vahabita szélsőséges terrorszervezetek megerősödését is az Egyesült Államokat és a térségbeli szövetségeseit okolja.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy az Egyesült Államok további mintegy 560 katonát küld Irakba, hogy segítsék a helyi kormányerőket az Iszlám Állam elleni harcban, és tanácsadással támogassák őket a dzsihadisták fellegvárának, Moszulnak az idei évre tervezett visszavételében.

Az erősítéssel mintegy 4650-re nő az Irakban szolgáló amerikai katonák száma.

A Retuers hírügynökség szerint az utóbbi két évben más – különösen iráni támogatottságú – síita milíciák is éltek Szadréhoz hasonló fenyegetésekkel, viszont amerikai katonákkal mindeddig csak az Iszlám Állam végzett.

Orientalista.hu – MTI nyomán


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »