Vádalkut kötött az ügyészséggel Schadl bizalmasa, aki Excel-táblában vezette a kenőpénzek kifizetését

Vádalkut kötött az ügyészséggel Schadl bizalmasa, aki Excel-táblában vezette a kenőpénzek kifizetését

Házipénztár és EgyenlegMoncsi elnevezésű Excel-táblázatokban dokumentált minden pénzmozgást, így a Völner Pál volt államtitkárnak juttatott kenőpénzek kifizetését is a végrehajtói kar elnökének bizalmi embere. A 24.hu által megismert vádirat alapján az ügyészség megállapodást kötött Schadl György bizalmasával, akinek 90 oldalnyi nyomozati tanúvallomása miatt bőven lehet aggódni valójuk a vádlottaknak.

Schadl egyik bizalmasát egyebek mellett a pénzmozgások – köztük a kenőpénzkifizetések – dokumentálásával bízta meg. A hivatalosan végrehajtó-jelölt, ám valójában pénzügyesként dolgozó munkatárs mégsem vádlottként, csupán tanúként szerepel majd az eljárásban. A nyomozás során 90 oldalnyi tanúvallomást tett több részletben, ami miatt alighanem a több mint egy éve letartóztatott korábbi főnöke is aggódhat.

A nő a büntetőeljárásról szóló törvényben rögzített megállapodásra jutott a vádhatósággal. E szerint egy bűncselekmény elkövetőjével megállapodást köthető, melyben kilátásba helyezik, hogy vele szemben büntetőeljárást nem indítanak, illetve a folyamatban lévő eljárást megszüntetik, ha az ügy, illetve más büntetőügy felderítésével, bizonyításával összefüggő információkat és bizonyítékokat bocsát rendelkezésre, és a megállapodással elérhető nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonásához fűződő érdek.

Schadl és Völner ellen korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Az eljárásnak 22 vádlottja van, köztük Schadl apja és felesége. A vádirat szerint Schadl 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völner Pállal kialakított korrupciós kapcsolata révén. A közel egymilliárd forintnyi összeget az ő kérésére kinevezett önálló bírósági végrehajtóktól kapta vissza, miközben jogtalan előnyként, lényegében fizetésként rendszeresen pénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott át a befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorló fideszes politikusnak.

Hírdetés

A vádirat alapján Schadl a kenőpénzeket részben a végrehajtói irodájában, részben a tartózkodási helyén tárolt összegekből fizette ki a miniszterhelyettesnek. Az ügyészség szerint az irodájában található páncélszekrényben tartott készpénz kezelésével, illetve az onnan kivett és betett összegek dokumentálásával azt a pénzügyesként dolgozó végrehajtó-jelöltet bízta meg, aki vádalkut kötött az ügyészséggel. Rajta kívül a készpénz kezeléséhez a szintén végrehajtó-jelöltként dolgozó, de a valóságban Schadl sofőrjeként és személyi asszisztenseként működő munkatársnak is jogosultsága volt. Ő az ügy negyedrendű vádlottja, akire két és fél év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

A két bizalmi ember – áll a vádiratban – teljes mértékig tisztában volt azzal, hogy Schadl György legális bevételei mellett rendszeresen jut törvénytelen, korrupciós cselekményekből származó pénzekhez, illetve maga is fizet hivatalos személyeknek nagyobb összegű kenőpénzt.

A vád szerint ezeket a pénzeket vagy személyesen Schadl, vagy a sofőrje vitte el a megadott helyre, miközben a pénzmozgásokat a pénzügyesként dolgozó végrehajtó-jelölt könyvelte, az összegeket pedig két helyen, a Házipénztár és az EgyenlegMoncsi elnevezésű Excel-táblázatban is nyilvántartották.

A vádirat szerint a két bizalmi ember azzal is tisztában volt, hogy Schadl korrupciós kapcsolatban áll Völner Pállal, akinek rendszeresen adott át több millió forint készpénzt a végrehajtók elnöke. Továbbá Schadl mindkét bizalmasa személyesen is vett át rendszeresen készpénzt azoktól az önálló bírósági végrehajtóktól, akiket Schadl közbenjárására neveztek ki.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz év, míg Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére. Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Korábban írtuk: Schadl kitelefonált a börtönből, hogy rejtsék el a luxusóráit


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »