Vadai Kövérről: Konkrétan elment az esze

Vadai Kövérről: Konkrétan elment az esze

„Konkrétan elment az esze” – Vadai Ágnes így jellemezte Kövér Lászlót, amiért a vasárnapi Fidesz-kongresszuson arról beszélt, „lányaink” önmegvalósításának legmagasabb minősége, ha unokákat szülnek „nekünk”. Az MSZP unokázni küldené Kövért, a Jobbik pedig a családbarát intézkedéseket hiányolja.

Heves reakciókat váltottak ki Kövér László vasárnapi szavai; a Fidesz választmányi elnöke pártja kongresszusán azt mondta: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes azt hangoztatta, a politikának nem feladata megmondani, hogy a nők mit csináljanak, nem kellene viszont akadályokat gördíteni az elé, hogy egyszerre tudjanak gyermeket vállalni és sikereket elérni. A képviselő kijelentette, az Országgyűlés elnökének gondolkodása a nemzet sorvadásához vezet. Kövér László unokázzon inkább – javasolta.

Az anyaság és a munka összeegyeztetése

Hegedűs Lorántné, a Jobbik parlamenti képviselője azt mondta: neki három lánya van, és meggyőződése, hogy az ő életük legboldogabb kibontakozása az lenne, ha nekik is legalább három gyermekük születne; ez teljesen természetes elvárás és igény. Azonban a mostani kormány sem teremti meg a feltételeit annak, hogy ezt az utat boldogan választhassák a mai fiatal lányok – mutatott rá. Kiemelte: amíg két kereső kell ahhoz, hogy egy család megéljen, addig nem beszélhetünk valódi családpolitikáról. Szerinte Kövér Lászlónak és a kormánynak előbb ezt a helyzetet kellene megoldania, hogy a nőknek legyen választási lehetőségük.

Hírdetés

A szintén jobbikos Dúró Dóra azt mondta: pártja álláspontja alapján a demográfiai helyzet a legsúlyosabb probléma, ezért azzal egyetértenek, hogy a nők ki tudjanak teljesedni az anyaságban, és a kívánt gyermekek megszülessenek. Ugyanakkor a képviselő úgy véli, Kövér megfogalmazása, hogy a nők „unokákat szülhetnek nekünk”, már egyáltalán nem szerencsés, ráadásul a kormány nem igazán segíti elő az anyaság és a munka összeegyeztetését, pedig a nők akkor vállalnak gyermeket, ha biztosítva látják, hogy dolgozni is tudnak majd.

Méltatlan stílus és tartalom

Vadai Ágnes (DK) azt mondta, Kövérnek „a nőgyűlölő hülyék szoborcsarnokában kiemelt helyen lesz a szobra”. A politikus szerint „ilyet csak az mond, akinek konkrétan elment az esze”.

„Méltatlan stílus és tartalom” – így jellemezte a házelnök szavait Szél Bernadett, az LMP társelnöke, aki szerint rosszul veszi ki magát, ha ilyen arcpirító módon beszélnek a nőkről. Mint mondta, ha a Fidesz azt szeretné, hogy a családpolitikában legyen előrelépés, meg kellene néznie az LMP javaslatait, hiszen a családok szeretnének gyerekeket, csak sokan nem merik bevállalni már a másodikat sem. Így a bérlemaradás vagy a részmunkaidő területén is lenne még teendő.

„Próbálom megfejteni, hogyan lehetne egyből unokát szülni” – ezt már a PM-es Szabó Tímea mondta. A független képviselő szerint az ominózus kijelentéssel Kövér László és Orbán Viktor is hadat üzent a magyar nőknek. Ebből, mint mondta, „a focimeccs utáni férfiöltözőszag árad, ahogy köpködnek és a térdüket csapkodják”. Szabó Tímea kifejtette, hogy Kövér és a Fidesz méltatlanná vált arra, hogy a magyar nőket bármilyen ügyben is képviseljék, és arra kérte az Országgyűlés elnökét, vonja vissza szavait. A témában megszólalt az MSZP-s Szanyi Tibor is, aki szerint senkinek sincs joga meghatározni, mi legyen egy másik ember önmegvalósításának a csúcsa, „ez a középkor lehelete”. Kerestünk kormánypárti képviselő asszonyokat is, ám nem értük őket utol.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »