Vád halálos rendőrautó-baleset ügyében – felfüggesztettet kér az ügyészség

Vád halálos rendőrautó-baleset ügyében – felfüggesztettet kér az ügyészség

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a 2018 februárjában történt halálos kimenetelű, újpesti rendőrautó-baleset ügyében a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

03-

Keresztes Imre – MH/Csudai Sándor

Hírdetés

Keresztes Imre azt írta: a vádirat szerint a vádlott 2018. február 15-én nem sokkal éjfél előtt megkülönböztető fény- és hangjelzést egyidejűleg használó Opel Astra típusú rendőrautóval közlekedett Újpesten. A rendőr egy kereszteződéshez érve egyenesen akart továbbhaladni, és annak ellenére, hogy a lámpa több, mint 10 másodperce tilosat jelzett, a mintegy 70 kilométeres óránkénti sebességről némileg lassítva behajtott a kereszteződésbe.

Ott a vádlottnak jobbról több mint 90 kilométeres óránkénti sebességgel nekiütközött egy másik – Skoda Octavia típusú – rendőrautó, amely ugyancsak megkülönböztető fényjelzést használt. Neki a lámpa zöldet mutatott.
   
A balesetben érintett mindkét szolgálati gépkocsi a BRFK Tevékenység-irányítási Központ utasítása alapján ugyanarra a helyszínre tartott, mert az ott intézkedő rendőrök segítséget kértek.

A baleset következtében egy az Opel Astrában utazó rendőr őrmester életét vesztette, a vétlen autót vezető rendőr könnyebben sérült, míg utasa és a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
   
Az ügyészség szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott anélkül haladt be a tilos jelzés ellenére a kereszteződésbe, hogy meggyőződött volna arról, más közlekedő járművet nem veszélyeztet-e, illetve a másik, elsőbbségi helyzetben lévő gépjármű vezetője az akadálytalan továbbhaladását lehetővé teszi-e.
   
A vádlott terhére rótt bűncselekményért egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség azt indítványozza, hogy a sofőr beismerésére tekintettel a bíróság előkészítő ülésen ítélje az elkövetőt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztésre, és 3 évre tiltsa el a járművezetéstől.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »