Úzvölgyi temetőfoglalás – Kitér és halogat Románia

Úzvölgyi temetőfoglalás – Kitér és halogat Románia

A román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai az úzvölgyi katonatemetőben nyugszanak, ezért késik egyelőre a román és a magyar hadisírgondozó hivatal újabb tárgyalása – közölte tegnap a Krónika.

A tárca nem adott konkrét választ arra, hogy mikor és milyen szinten folytatódnak a román–magyar tárgyalások az úzvölgyi hadi temető ügyében. A korábbi megegyezés szerint szeptemberben kellett volna sort keríteni az újabb tárgyalási fordulóra, Bukarest azonban halasztást kért.

A minisztérium sajtóosztálya által megfogalmazott válasz szerint az úzvölgyi katonatemető többnemzetiségű sírkertnek tekinthető, így a nemzetközi szabályozások és a kormányközi megállapodások értelmében minden olyan ország képviselőinek véleményére szükség van a rendezés érdekében, amelynek hősi halottai a temetőben nyugszanak. A tárca közölte: Románia eddig kilenc országgal – köztük az Úzvölgyében érintett Magyarországgal, Németországgal és Oroszországgal – kötött kétoldalú megállapodást a hadisírgondozásról.

A közlemény megjegyzi, hogy a hazáért életüket adó hősök emlékének ápolása, sírjaik és a tiszteletükre állított emlékhelyek kialakítása, védelme és megtartása minden állam szent kötelessége – a nemzetközi jogi, valamint az idevágó kormányközi egyezségek ugyanakkor kötelezettségeket is rónak az adott országokra.

Hírdetés

„Az együttműködés és az egyeztetés minden olyan állam képviselőivel, amelynek hősi halottai vannak az úzvölgyi hadi temetőben, része ezeknek a kötelezettségeknek, s egyben a tolerancia, a népek közötti megbékélést, egyetértést is segíti” – írják. A bukaresti védelmi minisztérium közös érdeknek tartja, hogy az összes háborús hős emlékét – nemzetiségre való tekintet nélkül – méltó módon ápolják, és minden érintett állam szervezhessen megemlékező rendezvényeket az úzvölgyi sírkertben.

A Krónika azért kérte ki a román védelmi minisztérium álláspontját, mert Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a múlt héten Aradon kijelentette: Budapest szeretné, ha az elmúlt időszakban komoly feszültséget okozó temetőügyben a magyar oldalról kezdeményezett szakmai tárgyalásokat Bukarest nem gátolná és késleltetné, és megfelelő partnert delegálna ezekhez. „Főleg azt várjuk el a román kormánytól, hogy akadályozza meg a további provokációkat” – utalt a román nacionalista szervezetek által október végére meghirdetett úzvölgyi megemlékezésre Szijjártó.

Október 25-re, a román hadsereg napjára ugyanis újabb megemlékezést hirdettek a temetőben azok a nacionalista szervezetek, amelyek az erőszakba torkollott június 6-i román megemlékezést is szervezték. Amint az Ortodox Testvériség (Frăţia Ortodoxă) nevű egyesület Facebook-oldalán közölte: azért hívja Úzvölgyébe szimpatizánsait, hogy „erősítsék meg a román jelenlétet egy olyan térségben, ahol a magyar szélsőségesek a románoknak még csak a belépést sem engedélyezik, annak ellenére, hogy ezt az országot Romániának hívják”.

A másik szervező egyesület, A Nép Útja (Calea Neamului) közösségi oldalán azt közölte, hogy a megemlékezést bejelentették a dormánfalvi polgármesteri hivatalnál, és a 17 órára meghirdetett rendezvényen 150 fáklyával fognak felvonulni a temetőben.

A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem Úzvögyében temették el azokat a román katonákat, akiknek a sírját korábban ott feltételezték, a vitatott területen 11 román katona nyugszik. (Háromszék)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »