Úzvölgyében ünnepelték területrablásukat a magyargyűlölők

Úzvölgyében ünnepelték területrablásukat a magyargyűlölők

Az úzvölgyi katonatemetőben ünnepelte december elsejét A Nép Útja egyesület, a jelenlegi Moldovai Köztársaságot is magában foglaló Nagy-Románia térképpel fogadták az érkezőket a sírkert bejáratánál.

Az úzvölgyi katonatemetőben ünnepelte december elsejét A Nép Útja egyesület, a jelenlegi Moldovai Köztársaságot is magában foglaló Nagy-Románia térképpel fogadták az érkezőket a sírkert bejáratánál.

Egyre gyakrabban ünnepelnek az úzvölgyi katonatemetőben a románok: ebben az évben a járványhelyzet és a korlátozások ellenére már háromszor is megemlékezést szerveztek a sírkertben. Először májusban a Hősök Napja, majd októberben a román hadsereg napja alkalmából gyűltek össze a temetőben, kedden pedig Románia nemzeti ünnepére is ott emlékeztek. Az újabb ünnepséget a korábbiakhoz hasonlóan A Nép Útja (Calea Neamului) egyesület szervezte, amelynek elnöke, Mihai Sorin Tîrnoveanu ezúttal is Facebook-oldalán hívta meg az ünneplőket a sírkertbe.

A felhívás hatására több százan érkeztek a katonatemetőhöz a 14 órától kezdődött eseményre, sokan népviseletbe öltözve és román zászlókat lobogtatva, illetve az 1916-os úzvölgyi harcokban részt vevő román katonai alakulatok zászlóinak felújított változatai is megjelentek.

Az esemény egy szentmisével kezdődött, ennek részeként felolvasták a szerintük ott nyugvó román katonák nevét. Később Tîrnoveanu mondott beszédet. Többek között arra kérte a jelenlévőket, hogy álljanak folyamatos őrséget, és ha látják, hogy „buldózerekkel közelítenek a temetőhöz (a magyarok – szerk. megj), akkor szóljanak nekünk, és pár óra alatt több százan, egy nap alatt több tízezren idejövünk, és nem tud minket megállítani sem az RMDSZ, sem Magyarország, sem Bukarest áruló politikusai”.

Hírdetés

Megemlítette a hétfő kora este kihelyezett helységnévtáblákat is, amelyeket szerinte „sunyi módon az éjszaka leple alatt” állítottak fel a RMDSZ-es politikusok. (Kétnyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki hétfőn az úzvölgyi katonatemetőnél, miután Hargita Megye Tanácsa telekkönyveztette a településen áthaladó megyei utat. Két tábla a volt honvédkaszárnyák előtt, a másik kettő pedig Dormánfalva irányába mintegy három kilométerre kapott helyet.)

Dormánfalva polgármestere is beszédet tartott, amelyben arra kérte a három székelyföldi megye tanácselnökeit, hogy egy év múlva ők is jelenjenek meg december elsején, és a románokkal együtt emlékezzenek a temetőben nyugvó katonákra, ki ki a saját hőseire.

A helyszínre rengeteg ételt kiszállítottak, a rendőrség és a csendőrség pedig nagy erőkkel volt jelen a rendezvényen. A járványügyi szabályok betartására folyamatosan felszólították a hatóságok a tömeget, ám nem sok sikerrel.

Mint ismert, a Marosvásárhelyi Táblabíróság október elején jogerősen elutasította a Bákó megyei Dormánfalva Csíkszentmárton község elleni keresetét. A területre igényt tartó Dormánfalva bírósági úton próbálta érvényteleníteni azt a csíkszentmártoni önkormányzati határozatot, mely a község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a temető szomszédságában álló egykori kaszárnyasort. A táblabíróság arra hivatkozva utasította el a keresetet, hogy a csíkszentmártoni önkormányzati határozatot kormányhatározat is megerősítette, ezért a kormányhatározatot kellene érvényteleníteni. Dormánfalva önkormányzata 2019 áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Tavaly június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Székelyhon.ro – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »