Üzentek a magyar autósoknak

Üzentek a magyar autósoknak

Továbbra is azt kérik a tűzoltók és a katasztrófavédelem, hogy az autósok segítsék a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművek haladását. Emlékeztetnek: egy 12 tonnás tűzoltóautó lassan lassul, lassan gyorsul.

Sok autós nem tudja, hogyan kell reagálni, amikor egy megkülönböztető jelzését használó járművel találkozik, ezért készítettek egy videót a vonulásról – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban. Kiemelte:

ha egy mentő vagy tűzoltó szirénázva halad, emberélet forog kockán

– emelte ki.

Sokan megvárják, míg mögéjük kerül a szirénázó autó, ilyenkor azonban már késő, hiszen egy 12 tonnás tűzoltóautóval nem lehet úgy megállni vagy gyorsítani, mint egy személyautóval. Vagyis ha már halljuk az érkezését, kezdjünk manőverezni. Mukics Dániel kiemelte: fontos, hogy a sofőrök ne blokkoljanak le, ne álljanak meg, mert ezzel akadályozhatják a szirénázó jármű közlekedését.

Amikor a katasztrófavédelem tűzoltójárművei élet- és vagyonmentés érdekében vonulnak, megkülönböztető hang- és fényjelzést használnak. A tűzoltók a riasztástól számított maximum 120 másodpercen belül elindulnak a káreseményhez. Minden másodperc számít, hiszen egy lakóház percek alatt a lángok martalékává válhat, egy műszaki mentésnél pedig másodperceken múlhat az autóba szorult ember élete. A tizenhat tonnás tűzoltógépjárművekkel mind gyorsítani, mind pedig lassítani jóval komplikáltabb, mint egy személyautó esetében.

Hírdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Így vonulunk mi. Adj utat a szirénàzó jàrműveknek! #vonulás #megkülönböztetőjelzés #sziréna #tűzoltóautó #tűzoltóság #katasztrófavédelem #firefighting ?? ?: FKI Videocsoport

BM Országos Katasztrófavédelem (@katasztrofavedelem_hivatalos) által megosztott bejegyzés, Aug 9., 2019, időpont: 5:24 (PDT időzóna szerint)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »