Üzent az Angyal ügyvédjének az MSZP pártigazgatója

Üzent az Angyal ügyvédjének az MSZP pártigazgatója

Molnár Zsolt az ATV reggeli műsorában közölte, ő került célkeresztbe és akarták megzsarolni. Az ellenzéki politikus megfogalmazása szerint a stúdióból egyenesen a rendőrségre megy feljelentést tenni, miután név szerint is tudja, ki fenyegette meg.

Mint arról az Infostart is beszámolt, egy Angyal ügyvédje nevű új blog

ellenzéki politikusok kábítószer- szex- és korrupciós ügyeiről ígért leleplezést.

A blog azt állítja, egy frissen megválasztott polgármesterről és egy országgyűlési képviselőről van szó. Az Angyal ügyvédje azt is közölte, ha a most magukra ismerő politikusok 2019. december 31-ig visszavonulnak a közélettől, úgy január 1-én nem nevezi meg őket. A bejegyzést Kiss Krisztinaként írták alá.

Molnár Zsolt az ATV reggeli műsorában úgy fogalmazott: nem

Hírdetés

egy újabb Borkai-ügyről van szó, hanem „egy mocskos zsarolási ügyről”

számolt be az Index. Az MSZP pártigazgatója állítása szerint nincs eltitkolt lakása, nem drogozott soha és nem vett részt szexpartikon. Szerinte az elkövető – akit nem akart megnevezni – kreált egy történetet és azzal akarta hitelessé tenni azt, hogy belekevert egy polgármestert. Pénzt kért a zsaroló, milliós értékben – fogalmazott, annyit elárulva: az illető

az MSZP kampányában is részt vett, és magát újságírónak tartja.

„Ezt a mocskos játszmát ma le kell zárni – hangsúlyozta a műsorban Molnár Zsolt. – Tegye meg ez az elkövető, hogy nem vár január elsejéig! Tegye le a bizonyítékokat, a dokumentumokat, ne várjon!” – üzente az Angyal ügyvédjének a szocialisták pártigazgatója.

Molnár Zsolt szerint az elkövető kreált egy történetet, és azzal akarta hitelessé tenni azt, hogy belekevert egy polgármestert, akiről a szocialista politikus annyit árult el: „egy fiatal, most megválasztott polgármester”, aki szintén „kapott egy ilyen típusú pressziót”.

Az Index megjegyzi, a Molnár Zsolttal készült interjú végére végső soron kiderült, hogy ki az az ember, aki ellen az MSZP-s politikus a rendőrséget feljelentést tesz, miközben az egész interjúban arról beszélt, hogy először a rendőröknek akarja megnevezni az illetőt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »