Üzenet Orbánnak: „Kezdj el félni!”

Üzenet Orbánnak: „Kezdj el félni!”

Bejelentett tüntetésen vettek részt a valtonosok által megvert ligetvédők a Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint. A szakember ezért törvénysértőnek tartja a biztonsági cég embereinek intézkedését. Két nappal a történtek után mintegy százan tüntettek a ligetvédők mellett.

Mintegy százan gyűltek össze péntek délután a Városliget Zrt. budapesti irodájánál, hogy tiltakozzanak a Városligetben történt erőszak ellen: a Liget építkezését biztosító cég, a Valton Security egyik embere – a rendőrök jelenléte ellenére – vágott arcon egy aktivisták szerdán, a lány agyrázkódást és zúzódásos sérüléseket szenvedett. A ligetvédők szerdán az újrakezdett faátültetések miatt tiltakoztak.

A ligetvédők pénteki tüntetésén a megsérült lány, Antal Nikoletta Henrietta Orbán Viktornak üzent:

„Azért, amit itt elkövettél, még felelni fogsz, csak nézz körbe. A másik pedig: kezdj el félni!”

A demonstrálók pedig azt követelték, hogy a Városliget Zrt. mondja fel a szerződést a biztonsági céggel.

Hírdetés

„Ez egészen hajmeresztő. Tehát már azt sem mondhatjuk, hogy Magyarország rendőrállam, mert úgy látszik, hogy biztonsági őr-állam. Ezeknek az embereknek semmilyen joguk nincs ahhoz, hogy bárkihez akár egy ujjal is hozzányúljanak, itt pedig tettlegesség, nagyon súlyos, erőszakos fellépés volt. Ráadásul most arról is hallok híreket, hogy kés is volt ezeknél a biztonsági őröknél” – reagált Karácsony Gergely, Zugló polgármestere.

Törvénysértő lehetett

Bejelentett tüntetésen vettek részt azok a ligetvédők, akiket megvertek a Valton Security emberei, mondja a TASZ jogásza, így törvénysértő lehet a biztonsági cég embereinek intézkedése. A szakember azt is hozzátette, a rendőrség feladatát nem veheti át egyik őrző-védő szervezet sem.

„Ami tegnapelőtt történt, az egy súlyos hatáskör túllépést jelzett, olyan értelemben, hogy egyrészről a fizikai erőszak mértéke semmiképpen nem volt arányos, tehát a biztonsági őrök nem tartották be azokat a jogszabályi kötelezettségüket, ami szerint a lehető legkisebb testi kényszert kell alkalmazniuk egy ilyen helyzetben” – mondta Döbrentei Dániel.

A Városliget Zrt. közleményben reagált a történtekre. Azt írták: valamennyi erőszakos cselekménytől elhatárolódnak és elítélik azt, kövesse el azt tiltakozó, vagy a Liget Budapest Projekt munkálataiban közreműködő alvállalkozó. Ugyanakkor hozzátették, hogy a ligetvédők rutinszerűen, erőszakosan törtek be az építési területre, ahol megtámadták az alvállalkozókat.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »