Üzemanyag-spórolásra kéri az autósokat a benzinkutak szövetsége

Üzemanyag-spórolásra kéri az autósokat a benzinkutak szövetsége

Veszélyben van a mobilitásunk – mondta a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. Egri Gábor arra kéri az autósokat, hogy spóroljanak az üzemanyaggal és többen üljenek egy autóba, vagy használják a közösségi közlekedést.

Arra kérjük az autósokat Magyarországon, hogy kezdjünk el közösen spórolni az üzemanyag-felhasználással, ugyanis a térség ellátása elég kritikus helyzetbe került – mondta a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.

Egri Gábor szerint az, hogy Magyarországon a különböző hálózatok már 5 és 50 liter közé korlátozták a tankolható mennyiséget, nagyon erős hiány felé mutat.

A közép-kelet-európai finomítók közül a Mol Százhalombattán újra tudott indulni, de nem tudni, hogy mikor állhat újra üzembe az OMV schwechati finomítója, míg a pozsonyi finomító karbantartás alatt áll. Tehát a térséget ellátó finomítóknak a kapacitásai részben hiányoznak a piacról – fejtette ki.

A hatósági és a piaci ár között nagyon nagy a különbség, tehát a szabadpiacról hatósági áron nem lehet üzemanyagot vásárolni. Emellett az állami tartalékok megnyíltak Ausztriában és Magyarországon – tette hozzá a szervezet elnöke, és megemlítette azt is, hogy háborús övezeten keresztül jönnek az olajvezetékek.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,

Hírdetés

onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

„Mindezek miatt kérjük az autóstársadalmat, hogy kezdjen el spórolni, mert veszélyben van a mobilitásunk” – hangsúlyozta.

Egri Gábor szerint

90 napra van elegendő olajkészlet Magyarországon és 90 napra elég az üzemanyagkészlet,

de az olajkészlet csak akkor használható fel, ha finomító is működik.

„Azt tudom javasolni az autós társadalomnak, hogy tényleg mindenki gondolja át az úti célját, hogy tényleg oda autóval kell eljutnia, vagy igénybe tud venni tömegközlekedést, illetve akik egy irányba mennek, azok próbáljanak meg egy kocsiban akár négyen-öten is utazni, és spóroljunk azzal a üzemanyag-mennyiséggel, ami rendelkezésre áll Magyarországon” – fejtette ki az elnök. Úgy látja, nagyon nagy veszélye van annak, hogy elfogy az üzemanyag Magyarországon és a régióban.

Egri Gábor közölte: a mostani felhasználást a mezőgazdasági munkák is növelik, emellett a turizmus, valamint az áthaladó vendégmunkások miatt is jelentősen nőni fog az üzemanyag-felhasználás júliusban és augusztusban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »