Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Izajás próféta és Máté evangéliuma egyaránt a szőlőtermesztés gyakorlatára épít, amikor a felásott és kövektől megtisztított, a külső ragadozóktól védett szőlőt Izraelre értelmezi, amit az Úr telepített át az ígéret földjére, gondozott és őrzött. Szent Máté az Ószövetség e képét ugyanakkor az utolsó ítélet távlatába helyezi át: az Úr a munkásaira bízza tulajdonát, hogy visszatértéig gondozzák. És érdekes, a szőlőt nem külső ellenségek rongálják, hanem a szőlősgazdától belsőleg elszakadó szolgák, akiknek ez a korruptsága a szőlőskert romlásához vezet, miként ezt látjuk a bűnbeeséstől kezdődően mindmáig a történelem folyamán.
Mátraverebély-Szentkúton búcsúsokat fogadva döbbentem rá, hogy a települések zarándoknapja a kapálás vagy éppen a szüret függvényében alakult, mert az emberek együtt éltek a földdel, s annak természete és évi beteljesedése közé helyezték jövetelüket. Hasonló a mi jelenlétünk is a világban: nekünk, keresztényeknek rá kell hangolódnunk a teremtés természetes és értelmi rendjére, az Úr végső visszatérésének pontjából tekintve rá, mert így bízták ránk azt.
Az Úr szőlőjének egyszerű és alázatos munkása – ezt mondta magáról megválasztásakor Benedek pápa, ami éppen az élet rendeltetés szerinti, az Úr rendelése szerinti „használatát” jelenti. Nem a kisajátítást, a népszerűség vágyát, hanem a Gazda visszatérése fényében és természete szerinti jelenlétet a kor világában. Ott él az Egyház, ahol ez érvényre juthat, ahol a belső munkások, azaz mi, keresztények nem kollaborálunk a világgal, hanem Isten kollaborátorai leszünk – milyen minimális a szóalaki és milyen nagy a fogalmi különbség! –, azaz életünket Krisztusra alapozzuk, akit az Atya szegletkőként adott át nekünk. Ennek jele minden kőoltár a szőlőtő borának kelyhével, ahol a kollaboráns természet kollaborátorrá, az igazság munkatársává alakul át: Vére rajtunk és gyermekeinken – ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. A Szőlőtőbe ültetett lélek e beoltódás által a maradandó gyümölcs érlelődésébe lép át.
Assisi Szent Ferenc természetben való imádságát csend, ének, sírás, a zarándoklét határozta meg. A Naphimnusz szerint úgy lépett kapcsolatba a Teremtővel, hogy dicséretére hívta a teremtést, mégpedig gyümölcsöt teremve, ezért Regulája az első, amely kifejezett feladatként jelöli meg a nem keresztény népek misszionálását egy rend számára. Mellettük a más vallásúak, az elvilágiasodott kereszténységből született pogányok ma is körülvesznek bennünket, s hogy megértettük-e a grecciói betlehemállítás titkát, az abban tükröződik, hogy készségesek vagyunk-e az élet különböző területeinek az Úr szőlőjévé alakításában. Szent Ferenc ugyanis városon kívül, a bűn barlangjában teremtett otthont Krisztus imádására, s ezzel felébresztette az alvó Gyermeket azok szívében, akikben már régóta szunnyadt a vele való közösség vágya.
Máté evangéliumában a városon kívül kezdődik meg az új Szőlőtő-szőlővessző kapcsolat kialakulása, amikor a Cirenei eggyé válik a Mesterrel a kereszthordozásban. Márk evangélista azt is tudja, hogy munkából jő haza, és nála még a gyermekei is fontossá válnak. Az Úr szőlőjének egyszerű, alázatos munkásaivá kell válnunk tehát, akik együtt mozognak a Gazdával és a szőlőérés ritmusával. Igazából ez a hit továbbadása.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
