Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.
Kis magocska a mustármag, alig látszik a tenyerünkben. Jézus pedig azt mondja, hogy mustármagnyi hittel hegyek mozdíthatók el, fák szakadnak ki tövestől és a tengerben vernek gyökeret. No, akkor itt valami probléma van a világunkban, mert nem látjuk mozdulni a hegyeket, pedig ott vannak a próbatételek hegyei. Nem tépődnek ki a fák sem, pedig annyi mindent jó volna kitépni az életünkből!
Mit akart mondani Jézus ezzel a mondatával? Hiszen a kíváncsiskodó és mindenkit szaván fogó világ minden történelmi korban pellengérre állította a benne hívőket. A világ így bátran gúnyolódhat: „Itt vannak ezek a keresztények, akik Jézusban hisznek, és még annyi hitet sem tudnak kicsiholni magukból, mint egy mustármag!”
Jézus el akarta érni, hogy mi, a követői tanuljunk tőle, mert ő szelíd volt és alázatos szívű. A keresztény életnek ugyanis van egy nagy kísértése: a gőg. S ha a gőgig nem is fokozódnak a dolgok, a felsőbbrendűség kísértése mindenképpen megjelenhet az emberben. Erre Jézus is felhívta a figyelmünket a farizeusról és a vámosról szóló példabeszédben. „Hálát adok neked, Uram, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember.” Ezt az önkéntelenül feltörő érzést akarta ellehetetleníteni bennünk, hogy elkerüljük a jóság triumfalizmusát, amely annyi hitetlenségnek és szeretetlenségnek a forrása, és minket is sokszor megkísért. Mi vagyunk a családközösség, a karizmatikus csoport, a karitász, a cserkészcsapat, a bibliakör, a rózsafüzér-társulat, és vagytok ti, a többiek. Ki kell lépnünk elszigetelt és – valljuk be őszintén – biztonságot adó csoportjainkból, s el kell indulnunk embertársaink felé. Missziós küldetésünk van!
Jézus másrészt be akart vezetni minket szenvedésének drámai pillanatába, amikor a kereszten függött, s az előtte álló írástudók és papi fejedelmek gúnyolódva csodát követeltek tőle: „Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedve telik benne.” Jézus azért jött, hogy tanúságot tegyen Istenről. És tanúságot is tett róla, nemcsak akkor, amikor a csodák sokaságát élte meg, hanem akkor is, amikor az Istentől való elhagyatottság érzését átélve kitartott mellette.
A megváltás szenvedései ma sem múltak el! Jézus bennünk folytatja a kereszt csodátlanságának gyötrő szenvedését. Nekünk pedig, ha igazán egyek akarunk lenni vele, át kell vennünk az Istentől való elhagyatottság jézusi élményét is, hogy belekapcsolódjunk a világ megváltásába. Jézus nem azzal váltotta meg a világot, hogy a Golgota hegyét és a kereszt fáját a tengerbe süllyesztette, hanem azzal, hogy mindezt engedelmességből és szeretetből elviselte, mert ez volt az Atya akarata. Ő akkor is tanúságot tett Istenről, amikor a legtávolabb érezte őt magától. Az alvilág tomboló erői között is hinni és bízni tudott a szelídség és az alázat isteni erejében. Fájdalmas és örök szeretettel belesimult az Atya tervébe.
„Uram, gyarapítsd hitünket!” – tör fel szívünkből az evangéliumban elhangzott ima. Add, Urunk, hogy ingadozás nélkül higgyünk nehéz körülmények között és hitellenes környezetben is! Akkor is, amikor kigúnyolnak, vagy amikor a munkánkat, barátunkat, barátnőnket, karrierünket veszítjük el a hitünk miatt. Vagy amikor megvetésben, gúnyban van részünk. Ha ezek ellenére is hinni tudunk, akkor lehet, hogy hegyek mozdulnak meg, és fák szakadnak ki tövestől.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
