Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Földi István címzetes esperes, keszthelyi plébános ad útravalót.
Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez… Különös látogatók érkeznek a gyermek Jézushoz. Messzi földről jönnek, az akkor ismert világ egy távolabbi pontjáról. Bölcsek, és fényes csillagot láttak napkeleten, s a látomás erejében indulnak útra. Úgy gondolták, ha az égiek világában feltűnik egy minden csillagnál erősebb fényű csillag, akkor a földi világban is születnie kellett egy embernek, egy királynak, akinek „fénye” túlragyogja a többiekét. Utánanéztek a rendelkezésükre álló írásokban és az akkori próféciákban, s utalást találtak a zsidók újszülött királyára. Elindultak hát, és mentek, hogy megkeressék. Vállaltak minden megpróbáltatást az út során.
Milyen különös, hogy ezeket a látó embereket olyanok igazítják útba a Gyermek felé, akikben a prófétai látomás ismerete pusztán leírt betű. Azok között kérdezősködnek, akik már nem hisznek a jövendölésben. Ott kapnak eligazítást, ahol már semmilyen ereje nincs a messiásvárásnak. Az írástudók és a papi vezetők, akik később is legnagyobb félreértői, sőt ellenségei Jézusnak, ők irányítják a bölcseket Betlehem felé. Szinte árad a szavaikból a papír- és a könyvszag, ahogy a prófétai szövegeket idézik. Életet nem, de irányítást adnak a keresőknek. Felsejlik Jézus későbbi szava: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják.”
A napkeleti bölcsek történetében jelentkezik számunkra az a minden időben felmerülő probléma, hogy melyik fontosabb: az intézmény vagy az élmény. Élményközpontú korunkban Egyházunkban is egyre sűrűbben hallatszanak hangok az élményvallásosság előnyeiről, az intézményes Egyház ellenében. Másfelől pedig kérdésessé teszik a vallásos élmények jogosultságát, és csak egy jogszerű és behatárolt vallási életkeretet tartanak megengedhetőnek, s az ahhoz való visszatérést szorgalmazzák. A napkeleti bölcsek történetében csodálatosan találkozik ez a két véglet. Az idegenek élményének a nem hívők intézménye mutat irányt. A csillagukat vesztett, élmény vezette embereknek. Tragikus, hogy világunkban szemben áll egymással, ami Istentől egymáshoz van rendelve. Aki csak az intézmény szempontjait tartja fontosnak, az ugyanúgy téved, mint aki az élmény hatására felrúg minden tekintélyt. Jeruzsálem után a bölcseknek ismét kigyulladt a csillag, és a Gyermekhez vezette őket.
Isten az események egymásba rendezésével mutatja meg, hogy Emmánuel öröme csak úgy tölti be a lelkünket, ha nemcsak tudunk róla, és éljük az életünket, hanem ha elindulunk, és élménnyé formáljuk a találkozást nap mint nap. Mert hidd el, testvér, hogy a te jeled, csillagod is mindennap felragyog, és a Gyermek rád mosolyog, ha elindulsz felé, hogy találkozz vele.
Heródes és az írástudók is ismerték a helyet, de nem mentek oda. Kezükben volt az Írás, biztosan olvasták is, de semmi hatással nem volt rájuk. Belefásultak poros tekercseik betűibe. Nem tudtak vagy nem akartak mozdulni. Másokat eligazítottak, de maguk nem indultak el a hit útján. A napkeleti bölcsek pedig hittel mentek, és találkoztak a Gyermekkel.
Isten maga kezdeményez. Hív, hogy meghalljuk szavát, és kövessük őt. Elindultál már?
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
