Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Az Istenért mértéken túli áldozatokat vállalók kísértése jelenik meg a Keresztelő csalódottságában, mert ő úgy tudta a Messiásról: már kezében tartja lapátját, ennek azonban nyoma sincs nála, sőt azt üzeni: Boldog, aki nem botránkozik meg bennem!
Ha az üdvösség történetét nézzük, Isten előtt mindig nagyobb perspektíva van annál, amit az ember elképzel vagy be tud fogadni. Gondoljunk csak Izajásra, aki a méhében foganó szűzről szóló jövendölése során nem azt látta előre, hogy az Emmanuel foganása milyen lesz, hanem valamit megsejtett a titokból. Isten szólt a próféták által, de a megvalósulásban felülmúlta az ember minden várakozását. Assisi Szent Ferenc is, amikor meghallja, hogy építse fel a romokban heverő házat, az istenháza felújításába kezd, ami azonban „csak” megnyílás volt arra, hogy az Úr valami nagyobbat vigyen végbe általa. A börtönökben Krisztusért szenvedő vértanú papok sokasága sem azért ment oda, mert gyóntatni akarta a rabokat, hanem mert elhurcolták. Isten mégis alászállt általuk ezekben a helyzetekben, hogy sokak számára kaput tárjon országába. Szent István vértanú ünnepén felhangzik majd a zsolozsmában Szent Fulgentiustól: Mennyire valódi élet az, ahol Pálnak nem kell szégyenkeznie István megöléséért, sőt István együtt örvend a sorstárs Pállal… Körülbelül olyan súlyú kijelentés ez, mintha ma azt kérdeznénk, üdvözült-e Kádár János Mindszenty érdemei által? Éppen ebben a kérdéskörben írta Benedek emeritus pápa: a probléma nem is az áldozatok, hanem a bűnösök szempontjából vetődik fel. (…) Ki kell ugyanis égnie belőlük a hazugságnak, és életre kell támadnia az igazságnak. De marad-e valami igazság és szeretet a rossz leghatalmasabb megtestesítőiben (…), aminek köszönhetően képesek lesznek arra, hogy átalakuljanak? (…) Természetesen megtehetjük, hogy mindenki megmenekülésében reménykedünk, ahogyan Urunk is mindenkiért szenvedett. Boldog az, aki nem botránkozik meg Istennek a minden ember üdvözítésére történő útra indulásán, azon a reményén, hogy az emberben mindig megmarad valami, ami megtisztítható, és így alkalmassá tehető Isten országára. Valójában mi is erre építjük személyes üdvösségünk reményét.
De mit jelent kisebbnek lenni Isten országában? Talán azt, mint úgy szeretni Istent, ahogy van, amint megismertette arcát, nem feledve, hogy ő magát meg nem hazudtolva mindig felülmúlja az ember befogadóképességének határát. Belátni, hogy a mi róla szerzett ismeretünk nem ellentétes vele, de mindig kisebb nála. Adventben fontos tehát felismernünk növekedésünk szükségességét az ő szándékainak mértékére, meghívását gondolatvilágába. Olyan ez, mint a jó karácsonyi ajándék, amit a „Jézuska”, az „angyalok” hoznak, amelyben a minket felülmúló szeretet beteljesíti a vágyunk, s megtanít bennünket ugyanennek utánzására. Ez a megajándékozottság az Atya és a Fiú kapcsolata, a világ teremtésének oka, s maga a Lélek is, aki a Fiú által megnyilvánult, és ajándékként érkezett a világba. Éppen e megajándékozottságra való rászorultság felismerése és elfogadása nyit meg minket az Úr felülmúló titkainak, közeledő országának befogadására. Adventben ezért csodálkozhatunk rá gyermeki szeretettel az ezt megélő alázatos szolgálólány, a Szent Szűz titkára.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
