Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Jézus az első logopédus – talán nem bántó kimondani ezt. Semmi kétségem efelől, hiszen ő Isten Logosza, kezdettől kimondott igéje. Ha valaki, akkor ő ismeri a beszéd és a szavak erejét, fontosságát. A kimondott és a kimondatlan szavak arra utalnak, hogy a beszéd képessége isteni adomány, ami olykor hiányzik. Babits Mihály unokaöccse, a találkozásunkkor nyolcvanhat éves Babits Sándor Ottawában az egyik mise után bejött a sekrestyébe, és azt kérdezte, hogy most már mindig onnan fogok-e prédikálni, ahonnan ma. Mondtam, hogy igen. Erre ő: Akkor én átülök egy másik helyre, mert tudja, tisztelendő úr, ahol most ültem, ott rosszul hallottam, amit mondott. És életemben annyi mindent hallottam már rosszul, hogy azzal szektát lehetne alapítani. Ez a mondat aforizmává lett bennem. Jól érteni csak azt lehet, aki jól beszél.
A csecsemő, amikor megszületik, többféle vizsgálaton esik át, megnézik azt is, hogy jól lát-e, hall-e. Ha találnak valami eltérést, még az élet első hónapjaiban megpróbálják rendbe hozni. Minél később derül ki egy-egy hiányosság, annál nehezebb javítani a dolgon. Mindennek megvan a maga ideje a fejlődésben is, és ha rendellenességet találunk, azt érdemes idejében orvosolnunk, mert később már nem lehetséges, vagy csak igen nehezen.
Jézusban azt is csodáljuk, hogy bármikor bárkivel találkozott, meg tudta gyógyítani, helyre tudta hozni a hibát. Nem mondta senkinek, hogy miért most jössz, amikor már késő; azt sem, hogy nem tudok segíteni rajtad, mert már öreg vagy a gyógyuláshoz. Nem! Egyet szokott megkérdezni: hiszed-e, hogy meggyógyulsz? Ha az illető hitte, akkor meggyógyította.
A mai evangéliumban azt hallottuk, hogy a Názáreti Jézus megnyitotta valakinek a fülét és megoldotta a nyelvét. Nyilvánvaló, hogy ezt az eseményt nem azért írta le Márk evangélista, mert a szerencsétlen siketnéma olyan jelentős személy lett volna vagy egy befolyásos embernek a gyermeke. Nem erről van szó, hanem arról, hogy magának az eseménynek olyan nagy az értéke és a jelentősége, hogy mindenképpen megörökítésre méltó. Túlmutat önmagán. Arról szól, hogy Jézus küldetésében beteljesedik a prófécia, amit Izajás az Isten eljövetelének eseményeként jelöl: „Akkor megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog, ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve örvendezve ujjong.” Vagyis az embert sújtó nyomorúság fölött van hatalom.
Ő tehát a Logosz – Isten kimondott igéje. Ha valaki, ő pontosan tudja, hogy a szónak nem a pusztában kell hangoznia. Tudja, hogy a szavak teremtő szavakká lesznek, nemcsak annak számára, aki kimondja azokat, hanem annak is, aki érti. Ahhoz, hogy embertársainkat értsük és megértsük, nemcsak beszélni kell tudnunk, hanem megszólítani is. Ehhez valami másra van szükség, arra, hogy mi magunk nyitottak legyünk mások felé. Hogy ne csupán önmagunkat akarjuk közölni vagy megvalósítani, hanem engedjük, hogy mások is megvalósuljanak. Van, persze, amikor hallgatni kell. Jézus egy ponton túl semmit sem mond Pilátusnak. Elnémul, mint a bárány a nyírója előtt.
Szeretnék már találkozni egy pappal, aki dadog – mondta a Nobel-díjas Heinrich Böll. És ez nem csupán egy hangzatos mondás. Benne van a gúny is, hogy a pap mindenre tud mondani valamit, holott a titok, amit képvisel ebben a világban, kimondhatatlan.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
