Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.
Ez az ötödik év, amikor Ferenc pápa döntése folytán nem(csak) a Szentírásról, hanem Isten igéjéről emlékezünk meg. A Szentírás rangját a pápa ezzel szélesebb öszszefüggésben tárja elénk, a Szentírás ugyanis tényleg Isten igéje, de nem fedi le azt teljesen. Isten igéje az a valóság, amely a szent könyveket élővé és éltetővé teszi. De nemcsak valami, hanem sokkal inkább valaki Isten Igéje, személyesen Jézus Krisztus.
Fontos tehát számunkra a Szentírás, de Isten Igéje még fontosabb. Ha a Bibliából kihagyjuk Isten éltető Igéjét, akkor csakugyan egy könyvgyűjtemény marad, és mondanivalója belezárul a múltba. Ha viszont valljuk, hogy Jézus Krisztus benne van a Bibliában, akkor a Szentírás itt és most szólít meg bennünket. Velünk történik.
Látunk olyasfajta értelmezést is, amikor a Szentírás egyes verseit a jelen bajokból adódó fájdalmak csillapítására használják. Rövidzárlatos, „azonnal oldódó” bibliaértelmezés ez. Főleg szekták, kisegyházak kezelik így a Szentírást, de időnként a történelmi egyházak részéről is előfordul. Ennek az az oka, hogy még mindig engedünk annak a kísértésnek, amikor szó szerint vesszük a Biblia mondatait. Persze csak azokat, amelyek „cirógatják” a lelküket. Az „én vagyok az élet kenyere” vagy az „én igám édes, és az én terhem könnyű” típusú mondatokra gondolok. Ebbe a szemléletbe nem fér bele a nehezebb mondatok megfejtése.
Nagyszerű dolog, hogy van Bibliánk, de maga Jézus nem az írásbeli igehirdetésre szólította fel tanítványait, hanem a szóbeli hirdetésre. Szentírás nélkül megvolnánk, de Jézus nélkül nem lennénk meg. A Biblia végül is a szóbeli igehirdetés kiegészítésére vagy a hatékonyság javítására született. Az ószövetségi könyvek is így íródtak. Amikor már kezdett megkopni az emlékezet, például a babiloni fogság nyomán, akkor kezdték leírni az ősök istenélményét. Vegyük azt, hogy amikor szorongatott helyzetbe kerülünk, nem könyvet várunk a másiktól, hanem néhány emberi szót. Mindemellett jó, hogy vannak könyveink, és jó, hogy vannak könyvtáraink, hiszen ott található az emberi tudás letéteménye.
Csodálatos ajándéka az emberi szellemnek, hogy a beszélt nyelvek írhatóvá váltak. Manapság mintegy hatezer nyelv és nyelvjárás van a világon, de ezeknek körülbelül csak a fele írható. Viszont aligha van ma már olyan ember, aki ne tudna a másikkal valamilyen írásos formában is kommunikálni.
Az emberi beszéd valahogy hasonlít Isten igéjére. Isten nem lesz kevesebb attól, hogy szent Fiában kimondja magát. Sőt, Isten igéje kifejezetten teremt. Az ember sem lesz kevesebb attól, hogy beszélni kezd, sőt még gyarapodik is, hiszen kapcsolatokat építünk. A fő különbséget abban látom, hogy míg Isten igéje tökéletes, addig az emberi beszéd nem az. Az emberi beszéd viszont állandóan javítható. Isten igéje pedig mindig élővé tehető, ha jól értelmezzük. Így fogunk gazdagodni a bibliai szövegeket olvasva, és így eszmélünk rá arra, hogy a bibliai történetek szereplője a mindenkori ember.
Sokféle ajánlás születik arra vonatkozólag, hogy milyen sorrendben olvassuk a szent könyveket. Ha valaki azzal lép elém, hogy szeretné olvasni a Bibliát, és nem tudja a sorrendet, akkor Lukács evangéliumát ajánlom kezdésnek.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
